Folytatódnak a Nyílt Napok a Sapientián


-A A+

Hétvégén kezdődött a marosvásárhelyi Sapientia EMTE nyílt napok sorozata, melynek keretében az oda felvételizők betekintést nyerhetnek az egyetemi életbe. Az intézmény március 2-án több mint 150 középiskolás diáknak és oktatónak mutatkozott be. Minden további alkalommal előzetes egyeztetés után 50 személynek tudják biztosítani az utazást a távolabbi városokból Marosvásárhelyre, meghívókban pontosított program szerint.sapi

A marosvásárhelyi intézményben reggel 10 órakor kezdődik a program. A köszöntések, valamint az egyetem és a kar bemutatása után következik a campus-túra, amikor 10-12 fős csoportok körbejárják az előadótermeket, laboratóriumokat, könyvtárat, és mindegyik szakról rövid ismertetőt (10-15 perc) hallgathatnak meg. A délelőtti program után étkezést is biztosítanak a vendégeknek az egyetemen működő menzán. Ebéd után a résztvevők műhelymunkákon vehetnek részt, amikor gyakorlatban is kipróbálhatják az általuk megkedvelt szak érdekességeit.

Szombaton, március 9-én Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Szovátáról várják azokat a középiskolás diákokat és oktatókat, akik a reál szakok iránt érdeklődnek. Részletes információk az egyetem honlapján találhatók.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X