Villámcsődületet szerveznek kétnyelvű feliratokért


-A A+

Március 7-én, csütörtökön reggel 7:50 és 8:00 óra között villámcsődületet (flashmob) tartanak a szülők a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános iskola előtti Şurianu sétányon. A résztvevők 10 percen keresztül az iskola előtt fognak állni azokkal a kétnyelvű feliratokkal, amelyeket az iskola nem hajlandó kitenni, valamint azon törvényi hivatkozásokkal, amelyeket a tanintézmény nem tart be.

A szülők először 2010-ben fordultak a tanintézmény vezetőségéhez és kérelmeikben többszörösen kérték a kétnyelvű feliratok kihelyezését. Bedványaikra minden alkalommal elutasító válasz érkezett. Ezt követően a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a szülők kérésére feljelentette az iskolát (három más tanintézménnyel együtt) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), amely a 2011/172-es határozatával diszkrimináció miatt elmarasztalta az iskolát. A határozat, és igazgatócsere után a három épületből álló épületegyüttesbe kikerült négy darab magyar felirat (tanári szoba, könyvtár, igazgató helyettes, titkárság), de minden más közérdekű információt továbbra is kizárólag román nyelven jelenít meg az intézmény.

A 2012-2013-as tanévben a szülők javaslatára az iskola egyik tanítónénije kétnyelvű osztálycímkéket rendelt a magyar tagozat számára, ezeket az illető osztályok tanítói, vagy osztályfőnökei fizették ki és helyezték fel az osztálytermek ajtóira. Ugyanakkor az igazgató utasítására előzetesen kihelyezett egynyelvű, sok esetben a tanító nevét helytelenül megjelenítő feliratokat nem engedték eltávolítani.

2012 októberében több mint 350 magyar szülő újból benyújtott egy petíciót a Liviu Rebreanu Általános Iskola igazgatóságára, amelyben kérték, hogy a tanintézmény tartsa tiszteletben a magyar gyerekek és szüleik törvények által biztosított nyelvi jogait. A beadványt iktatták a Maros Megyei Tanfelügyelőségen és a Polgármesteri Hivatal iskolákkal foglalkozó osztályán is.DSCF2212

A kezdeményező szülők 2013 januárjában egy újabb levelet fogalmaztak meg az iskola vezetőjének, amelyhez csatolták az általuk javasolt negyven felirattípus kétnyelvű mintáját, arra kérvén az iskola vezetőségét, hogy járuljon hozzá az ingyen, adományként felajánlott feliratok kihelyezéséhez. Az iskola februárban elutasította a kérést, mivel azt indokolatlannak találja. A kétnyelvű információk közlését azzal hárítja el az intézmény vezetősége, hogy minden információt a Tanfelügyelőségtől kap, és nincs lehetősége azokat lefordítani.

A szülők szerint az iskola vezetősége a válaszában tulajdonképpen azt üzente, hogy tovább folytatja a nyelvi jogi diszkriminációt a magyar gyermekek és szüleik irányába, nem hajlandó semmiképpen engedni a szülők jogos követelésének és mindemellett a törvényes előírásokat sem akarja betartani.

A szülők, a CEMO támogatásával, további civil lépéseket terveznek gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítéséért, mindaddig, amíg az iskola vezetősége hajlandó megszüntetni a diszkriminatív helyzetet.

Ezért a Civil Elkötelezettség Mozgalom a szülők kérésére újabb panasszal fordul az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, amelyben kéri a 2011/172-es határozat érvényre juttatását és az iskolára a maximális büntetés kiszabását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X