Több száz rendvédelmis lesz a román tengerparton a hosszú hétvégén


-A A+

Mintegy 700 rendvédelmi dolgozót mozgósítanak a hosszú hétvégén a román tengerparton, mert fontos, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat - nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter.

A tárcavezető - Raed Arafat és Nucu Marin államtitkárok kíséretében - munkalátogatást tett szombaton Konstanca megyébe. Állítása szerint személyesen akart meggyőződni arról, hogy a május elsejei hosszú hétvége alkalmából összeállított intézkedési terv jól működik, és az ennek gyakorlatba ültetéséért felelősek ellátják a feladatukat.

„Azt akarom, hogy a turisták érezzék a jelenlétünket. (...) Fontos számunkra, hogy az emberek lássák, tesszük a dolgunkat, és így biztonságban érezzék magukat. Ez a belügyminisztérium célkitűzése” - nyilatkozta a miniszter a mamaiai rendőrségen tett látogatás után. 

Carmen Dan kifejtette, a helyszíni szemle során megállapította, hogy elegendő rendvédelmi dolgozót mozgósítottak a tengerparti üdülőtelepeken, akárcsak az ország más térségeiben, ahol szintén jelentős számú turistára kell számítani a napokban. 

A belügy becslései szerint a tengerparton hozzávetőlegesen 40 000, a Duna-deltában 10 000 személy tölti majd a május elsejei minivakációt.








EZT OLVASTA MÁR?

X