Kötelezővé válik az óvodai oktatás – elfogadták az RMDSZ törvénytervezetét


-A A+

Döntőházként szavazta meg hétfőn a szenátus plénuma az RMDSZ tanügyi törvényt módosító tervezetét, amely értelmében legkésőbb 2030-ig kötelezővé teszik az óvodai nevelés minden szintjét Romániában: 2020-ig a nagycsoportot, 2023-ig a középcsoportot és 2030-ig a kiscsoportot is – derül ki az RMDSZ hétfői hírleveléből.

„Az óvodának fontos szerepe van a gyerekek fejlődésében, megalapozza az iskolai élethez szükséges alapkészségek, képességek kialakítását. Ezért célunk elérni, hogy az óvodai nevelés nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatásban. Örvendetes, hogy kezdeményezésünk fontosságát belátták a parlamenti pártok, és sikerült partnereket találnunk a kötelező óvodai oktatás bevezetéséhez”– fogalmazott Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy a szenátus megszavazta a szövetség jogszabály-tervezetét.

Szabó Ödön képviselő, a törvénytervezet kezdeményezője elmondta: „jellemzően a városokban nagyobb arányban íratják be óvodába a gyerekeket, mint vidéken. Több mint 10 százalékos az eltérés e tekintetben. Törvényünk célja megszüntetni ezt az aránykülönbséget. Egyértelműen ösztönözni kell a vidéki gyerekek óvodába való beíratását, hiszen azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába, hátrányból indulnak az iskolakészséget illetően a városi társaikhoz képest.”

A jogszabályt Novák Csaba Zoltán szenátor tartotta fenn a szenátus tanügyi bizottságában. Mint mondta, az óvodai oktatás hangsúlyosabbá tétele azért fontos, mert az óvoda több egy egyszerű játéktérnél, ahol a szülők biztonságban tudhatják gyerekeiket, amíg dolgoznak. „Az óvoda a megfelelő színtere az oktatási és közösségi rendszerekkel való ismerkedésnek: a foglalkozásokon a gyerekek megtanulnak egy dologra fókuszálni, tevékenységekbe bekapcsolódni, fejleszti a memóriájukat, a türelmüket, az együttműködési készségeiket. Emellett az óvodában megtanulnak bizonyos órarendet és bizonyos szabályokat követni” – fogalmazott a szenátor.








EZT OLVASTA MÁR?

X