Ezentúl az iskolák dönthetik el, hogy jóváhagyják-e a tanárok áthelyezési kérelmeit


-A A+

Döntő házként fogadta el a szenátus azt az RMDSZ-törvénytervezetet, amely decentralizálja a pedagógusok áthelyezéséről való döntéshozást, és amely szigorítja az áthelyezés feltételeit is.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a hétfői felsőházi plénumi szavazást követően elmondta: „Az elszigetelt szórványtelepülések iskoláit és azok diákjait is megilleti a stabil, jól felkészült tantestület és minőségi oktatás. Mégis, számos vidéki tanintézmény kerül abba a helyzetbe, hogy a címzetes tanári állásaira évről-évre helyettesítő és szakképzetlen oktatókat kell alkalmaznia, mivel a szakképzett, címzetes pedagógus, aki a posztot sikeresen megpályázta, azonnal időszakos áthelyezését kéri más tanintézménybe, és gyakorlatilag egy napot sem tanít abban az iskolában, ahol a helyet foglalja. Az RMDSZ törvénytervezetet dolgozott ki a probléma orvoslására, amelyet ma döntő házként jóváhagyott a szenátus.”

Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, a jogszabály kidolgozója tájékoztatott, az okoz gondot, hogy kevés a címzetes pedagógusi állás, amit az oktatók megpályázhatnak, és a posztok jelentős része vidéki, elszigetelt és hátrányos helyzetű településeken van. „Ez nehéz helyzetbe hozza ezen települések iskoláit, hiszen a szakképzett pedagógusok, akik ezeket a helyeket elfoglalják, sok esetben azonnal kérik ideiglenes áthelyezésüket más oktatási intézménybe, amit jóvá is hagynak nekik. A posztot azonban továbbra is foglalják, így az iskolaigazgató minden tanévben csak helyettesítő pedagógusok alkalmazásával tudja lefedni ezeket az állásokat” – magyarázta a képviselő.

Mint fogalmazott, véget kell vetni ennek a gyakorlatnak. „Nem lehet az elszigetelt települések iskoláit arra kárhoztatni, hogy folyamatosan szakképzett tanerőhiánnyal küzdjenek, illetve az itt tanuló gyerekeket annak kitenni, hogy évről-évre más-más helyettesítő pedagógus tanítsa ugyanazt a tantárgyat. Megfelelő fejlődésükhöz stabilitásra van szükség a tantestület tekintetében is” – vélte Szabó Ödön.

A törvényhozó kifejtette, az RMDSZ kezdeményezése decentralizálja az áthelyezésekről való döntéshozást. „Lehetőséget biztosít arra, hogy ezután az iskolák – a helyi sajátosságokat szem előtt tartva – döntsenek arról, hogy jóváhagyják-e a pedagógusok áthelyezési kérelmeit vagy sem. Emellett szigorítjuk az áthelyezés feltételeit is. Az oktatók 10 év alatt maximum 4 évre kérhetik időszakos áthelyezésüket egy másik iskolába” – összegezte a képviselő.

A törvénytervezetet Novák Csaba Zoltán szenátor tartotta fenn a felsőház tanügyi bizottságában. Hangsúlyozta, az RMDSZ javaslatára elfogadott módosítás fontos lépése a tanügyi bürokrácia csökkentésének és decentralizációjának. Fontos, hogy az iskolák, helyi közösségek nagyobb beleszólással bírjanak az őket érintő tanügyi kérdésekbe, vélte a szenátor.








EZT OLVASTA MÁR?

X