FRISSÍTVE - Módosul az egységes bértörvény: nem lesz általános sztrájk az egészségügyben


-A A+

FRISSÍTVE: Lefújta a péntekre meghirdetett általános sztrájkját a Sanitas egészségügyi szakszervezet, miután képviselői kedden egyezségre jutottak a kormánnyal a követeléseikről.

A tárgyalások után Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter közölte: a bérpótlékokat korlátozó sürgősségi rendelet előírásai érvényben maradnak ugyan, de módosítják az egységes bértörvényt. Ugyanakkor bejelentette, hogy kárpótolják azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akiknek a két jogszabály együttes alkalmazása nyomán márciusban csökkent a fizetése februárhoz képest.

Mint ismert, a bérpótlékokra fizetett összeg jelenleg hitelutaványozóként az intézmény béralapjának legtöbb 30 százaléka lehet. Lia Olguța Vasilescu elmondta: a szakszervezettel megegyeztek abban, hogy a orvosok és asszisztensek ügyeleteiért fizetett bérpótlékokra többé nem lesz érvényes ez a korlátozás. A miniszter felszólította a kórházvezetőket arra, hogy őrködjenek a bérpótlékok méltányos megítélése fölött.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter őgy vélekedett: az vezetett a rendellenességekhez, hogy a „kórházak szubjektíven alkalmazták az egységes bértörvényt”. Megerősítette, hogy a bérpótlékokat továbbra is az intézmények fizetésalapjának 30 százalékára korlátozzák, de a módosított bértörvénybe teljesítménymutatókat vezetnek be. Elmondása szerint két olyan kórház is volt (Aradon és Focşani-ban), ahol az alkalmazottak kisebb bért kaptak mint 2016 decemberében. 

"A mai tárgyalások eredményeképpen döntés született arról, hogy módosítjuk a bértörvényt, de nem abban az értelemben, hogy módosítjuk a szorzókat, és nem abban az értelemben, hogy módosítjuk azt az általános előírást, hogy a pótlékok nem haladhatják meg a fizetésalap 30 százalékát. (...) Tárgyaltunk az új egészségügyi törvényről is, amely biztosítja, hogy egyetlen kórház se maradjon gyógyszer és felszerelés nélkül" - részletezte a miniszter.

Elégedett a Sanitas

A közel 11 órát tartó tárgyalások végén a Sanitas vezetői bejelentették: elmarad a péntekre meghirdetett általános sztrájk, mert a kormány teljesítette a követeléseiket. Leonard Bărăscu, a Sanitas országos elnöke több pontban foglalta össze a tárgyalások eredményét. 

  • Pótlólagos összegeket utalnak ki minden olyan egészségügyi alkalmazottnak, aki kevesebb bért kapott márciusban, mint februárban. Ez az összeg teljes egészében fedezi a különbséget.
  • Megmaradnak a pótlékokra vonatkozó érvényben lévő korlátozások, de mindenütt biztosítják a pótlékok minimális szintjét
  • Lehetőség lesz a 30 százalékos keret átlépésére az egyetlen szakra specializálódott kórházakban és a mentőszolgálatnál.
  • Kizárólag alaposan megindokolt esetekben, a pótlékok minimális szintjének biztosításához szükséges összegeket kormányhatározattal biztosítják
  • Az orvosok ügyeleti pótlékát nem a 30 százalékban maximált pótlékalapból fizetik
  • Folytatják a kollektív munkaszerződés tárgyában megkezdett tárgyalásokat
  • Újrafogalmazzák az ápolási igazgató alkalmazási feltételeit
  • Az egészségügyi asszisztensnek megfelelő besorolásba kerülnek a bábák és a nővérek

Mindezek már május hónaptól hatályba lépnek. A tárgyalásokon Viorica Dăncilă miniszterelnök, Sorina Pintea egészségügyi miniszter, Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter, Daniela Pescaru pénzügyminisztériumi államtitkár, a Sanitas és a Solidaritatea Sanitară szakszervezeti szövetség tagjai vettek részt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X