Több volt a hatósági személy, mint a tüntető András bácsinál


-A A+

Csupán páran tiltakoztak Csíkszeredában szerdán András bácsi finom falatai előtt. Az akcióval kívánták felhívni az üzlet tulajdonosának figyelmét arra, hogy elfogadhatatlan a magyar nyelv használatának korlátozása. 

András bácsi finom falatairól korábban írtuk, hogy egyes vásárlók arra panaszkodtak, az üzlet tulajdonosa többször kifakadt a magyar nyelv használata ellen. 

Úgy öt-hat személy – a sajtó munkatársait leszámítva – jelent meg a szerda délutánra szervezett tiltakozó akcióra a pereces előtt. Veress Dávid RMDSZ-es városi tanácsos egy táblával érkezett, amelyen az állt, tiltakozik a szabad anyanyelvhasználat korlátozása ellen. A jelenlévők elfogyasztottak egy-egy perecet az üzlet előtt, miközben mások, akik vélhetően nem tudtak a tiltakozó akcióról, éppen onnan vásároltak.

Az üzlet tulajdonosa is megjelent egy adott pillanatban, a mobiltelefonjával filmezett az utcán, és rászólt Veress Dávidra – aki éppen valaki mással beszélgetett –, hogy tartsa magasba a táblát, „ne szégyellje”. A városi tanácsos kikérte magának, hogy az üzletvezető utasítgatta őt.

A szerény tiltakozó akció ideje alatt az utca két távolabbi pontján néhány rendőr álldogált. A közelben néhány férfi figyelte az akciót, a  tiltakozók megítélése szerint a titkosszolgálat munkatársai lehettek. A tiltakozók közül végül senki nem ment oda megkérdezni, milyen minőségben szemlélődnek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X