További jelentős segítséget kapnak a bántalmazott nők a kolozsvári önkormányzattól


-A A+

A lakbértámogatás és a tanácsadói központ mellett menhely létesül Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatai számára - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Oláh Emese alpolgármester. Az elöljáró elmondta, kezdeményezőként fontosnak látja, hogy kiépüljön egy integrált szociális ellátórendszer, amely megfelelő választ és segítséget tud nyújtani a családon belüli erőszak áldozatainak a kincses városban.

A rendszer első eleme a tanácsadói központ létrehozása, ehhez megtalálták a megfelelő ingatlant a Maramureșului 1. szám alatt, idén pedig 100 ezer lejt különítettek el a felújítására. A második pillér a menhely, amely átmenetileg biztosítja majd az áldozatoknak a megfelelő lakhatási körülményeket, főleg a krízishelyzet után, mikor azonnal el kell különíteni az áldozatokat az agresszortól.

Oláh Emese elmondta, a megfelelő ingatlant, amelyben a menhely fog működni, megtalálta a városháza. Egy közel 3 ezer négyzetméternyi területen fekvő ingatlanról van szó, amely az önkormányzat tulajdonában van. A 130 négyzetméteres alapterületű ingatlan többek között 3 szobából, egy konyhából, egy fürdőszobából, raktárhelyiségből és pincéből áll. Az ingatlan értéke 430 ezer lej, a telek pedig 254 ezer lejt ér. A menhely címe a családon belüli erőszak túlélőinek biztonsága érdekében szigorúan titkos marad.

Az alpolgármester elmondta, első lépésként a meglévő ingatlant újítják fel, de az épülethez tartozó kert is alkalmas a beépítésre. A város magántulajdonában levő ingatlan a hétfői tanácsülésen nagy valószínűséggel a város köztulajdonába kerül át, ezt követően bocsátják a szociális és egészségügyi igazgatóság rendelkezésére. Az adminisztratív jellegű döntés a menhely kialakításának első lépése, ezt követően kezdődhet el az ingatlan felújítása és a célnak megfelelő előkészítése.

A lakbértámogatás feltételei módosulnak

Az ellátórendszer harmadik pillére az a jelentős összegű lakbértámogatás, amelynek feltételein jelentősen könnyítenének. A módosító tervezet közvitája pénteken járt le.

A tervezet szerint 2 évről 3 évre növelnék a lakbértámogatás időszakát és kiterjesztenék a kedvezményezettek körét. Továbbra is három kategória lenne jogosult a lakbértámogatásra: a gyermekotthonból kikerült felnőttek, a szociálisan hátrányos helyzetű személyek vagy családok, illetve a családon belüli erőszak áldozatai.

Módosító javaslatok szerint viszont a gyermekotthonból kikerült személyek 26 helyett 35 éves korukig igényelhetnék a támogatást, a jogosultságot jelentő 1500 lejes havi felső jövedelemhatárt pedig 2000 lejre emelnék. Ez azt jelentené, hogy azok is részesülnének támogatásban, akinek a havi jövedelmük meghaladja az 1500 lejt, de nem több mint 2000 lej.

A családon belüli erőszak áldozatai esetében a havi felső jövedelemküszöb ugyancsak 2000 lejes lenne, a hátrányos helyzetű személyek esetében a jövedelemküszöb 783 lejről 1500 lejre emelkedne. Amennyiben a kedvezményezetteknek családjuk van, a családtagok száma függvényében a szociális referenciamutatót (ISR) alapul vevő szorzót alkalmaznánk. Az ISR értéke jelenleg 500 lej.

A jelenleg hatályos határozat szerint a családon belüli erőszak áldozatai akkor részesülhetnek lakbérpótlékban, ha havi nettó bevételük nem haladja meg a fejenkénti 1500 lejt. A támogatási kérés benyújtásakor egy formanyomtatványt kell kitölteniük, amelynek kielemzésekor az elbíráló bizottság megállapít egy bizonyos pontszámot. A pontszám és kategória függvényében az igénylők 900, 1200, de legtöbb 1400 lejes támogatásban részesülhetnek. A támogatást a lakástulajdonos számlájára utalja át a szociális és egészségügyi igazgatóság.

A hétfői helyi tanácsülés napirendi pontjai közé nem került fel a határozatot módosító tervezet.








EZT OLVASTA MÁR?

X