Székelyföldi csapat nyerte a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőt


-A A+

A csíkszentdomokosi Cserevirágok csapata nyerte meg a Kárpát-medence kincsei címmel meghirdetett Hungarikum vetélkedő döntőjét.

A Lakitelek Népfőiskola tájékoztatása szerint a pénteken megrendezett döntőben összesen huszonhárom hazai és határon túli csapat versengett. Második helyen a Bács-Kiskun megyei Dávod Abádka csapata, harmadik helyen a Fejér megyei Csákvár Buci macik együttese, negyedik helyen pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak Pataki értékőrzői végeztek.

Ötödik lett az erdélyi Gyergyóalfalu Csillámpónik nevű csapata, hatodik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakháza Cibakum együttese, hetedik a szintén erdélyi Zetelaka HaMeAn csapata lett. A kárpátaljai Szernye fiataljaiból álló Szernyei gyöngykaláris pedig a nyolcadik helyen zárt. 

A Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet Kárpát-medence kincsei címmel hirdetett versenyt általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára. A felhívásra több mint 600 csapat küldte el jelentkezését Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeiből. Az első forduló eredményei után 400 csapat versengett az elődöntőbe jutásért. 

A 3 diákból és 1 felkészítő tanárból álló csapatok interjút készítettek egy-egy olyan emberrel, akire büszkék az adott településen; 13+1 kérdésből álló települési értéktotót állítottak össze, valamint 50 kérdésből álló tesztlap segítségével bővítették tudásukat a Kárpát-medencében található értékekről.

Eredményeik alapján 24 magyarországi és 24 határon túli csapat mérkőzött meg az április végén zajló elődöntőben, onnan pedig a legjobb 23 csapat jutott tovább a döntőbe. A vetélkedő résztvevői értékes ajándékcsomagot kaptak, első nyolc győztese pedig egy a hungarikumokhoz kötődő, kétnapos országjáró kiránduláson vesz részt augusztus 23-án és 24-én. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X