Lezuhant egy katonai helikopter, ketten meghaltak


-A A+

Ketten szörnyethaltak, hárman megsebesültek csütörtök délután Bakó megyében egy katonaihelikopter-szerencsétlenségben – írja a Mediafax. A baleset helyszínére sietett Mircea Dușa védelmi miniszter is.

A lezuhant helikopter gyakorlórepülést végzett egy másik géppel együtt. A katonai egység másik gépével Bukarestbe szállították a sebesülteket, a rohammentősök kíséretében. A védelmi minisztérium közlése szerint egy Puma Socat típusú helikopterről van szó, amely egy másik helikopterrel együtt gyakorló repülést hajtott végre. A baleset nyílt, dombvidéki terep fölött, kielégítő látási viszonyok közepette történt: okainak vizsgálatára szakértői bizottság alakult.puma socat

A Puma helikoptereket (IAR-330) a Brassó megyei Vidombákon gyártották 1974-től kezdődően a francia Aérospatiale licence alapján. 1987-ig mintegy 700 darab készült belőlük, közülük 25-öt korszerűsítettek 2000 és 2005 között: a SOCAT program keretében a csapatszállító járműveket levegő-föld támadó fegyverzettel látták el. Azóta két Puma Socat helikoptert veszített aromán légierő 2001-ben és 2007-ben: a két balesetben három katona meghalt és három megsebesült.

A csütörtöki balesetet követően a román légierő vezérkari főnöke repülési tilalmat rendelt el a Puma Socat helikopterek számára a baleset okainak kivizsgálásáig.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X