Birtokba veheti a református egyház a nagyenyedi kollégium tanári lakásait


-A A+

Tíz évvel a visszaszolgáltatás után ténylegesen is birtokba veheti az Erdélyi Református Egyházkerület a nagyenyedi Bethlen utca tanári lakásait – írja csütörtöki számában a Krónika.

A Bethlen Gábor Református Kollégium szomszédságában található ingatlanokból a múlt héten sikerült kiköltöztetni a bennük törvénytelenül lakó mintegy hetven embert. A lakásokat 2007-ben szolgáltatták vissza, és az egyháznak – a törvény értelmében – öt év türelmi időt kellett biztosítania a lakók számára.

Noha a bérleti szerződések érvényüket veszítették, az épületekben lakó családok nem költöztek el. A húsz, többnyire roma család helyzete végül úgy rendeződött, hogy a református egyház konténerlakásokat vásárolt számukra, az önkormányzat pedig biztosította az ezek felállításához szükséges telket és a közművesítést.

„Sem a püspökségnek, sem az önkormányzatnak nem volt kötelessége a törvény szerint lakást biztosítani, ez emberség kérdése volt. A városnak mindenképpen meggyűlt volna a baja, ha 70 ember egyik napról a másikra az utcára kerül” – mondta a Krónikának Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere.

Elmondta, a 9 konténerlakást egy új lakóparkban állították fel, és csatlakoztatták a villany-, víz- és csatornahálózathoz. A Bethlen utca egykori lakói hivatalosan, szerződéssel vehették birtokba a szükséglakásokat, és irataik is oda szólnak. A környéken állami támogatással szociális lakásokat épít az önkormányzat, így a kiköltöztetett családoknak lehetőségük lesz ezekbe költözni.

A Krónika szerint az egyház nyolc erősen lelakott, és szeméttel teli lakást vehet birtokba a múlt heti költöztetés után. A püspökség illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, hogy az épületekben – amelyek egyikében enyedi tanársága idején Áprily Lajos költő is lakott – a bor utcáját építenék ki, amely a turisták odavonzását szolgálná. Így szeretnék megismertetni a nagyenyedi borkultúrát az ide látogatókkal, és kihasználni a kollégium alatt húzódó pincerendszert. 








EZT OLVASTA MÁR?

X