Ismét pályázhatnak iskolások a Nyilas Misi ösztöndíjra


-A A+

Meghirdette pályázati felhívását a Nyilas Misi tehetségtámogató egyesület. Egy tanuló ösztöndíja havonként maximum 13 500 forintnak megfelelő támogatást jelent.

A 2018/2019-es támogatási évre olyan szülők/gyámok pályázhatnak, akiknek igazolhatóan kiváló képességű gyermeke a 2017/2018-as iskolai évben magyar nyelven tanult 6., 7., 8., 9. vagy 10. osztályban, és teljesíti az alábbi feltételeket:

  • A család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a gyermek továbbtanulását; az egy főre eső reális jövedelem nem haladja meg a havi nettó 650 RON-t.
  • A szülő vállalja, hogy támogatás esetén legalább érettségiig tőle telhetően biztosítja gyermeke továbbtanulását magyar nyelven.
  • Csak olyan tanulók szülei pályázhatnak, akiknek gyermeke legalább 8,50-es általánost ért el 6., 7., 8., 9 és 10. osztályban.

Az egyesület kéri, ne pályázzanak olyanok, akik rendezett, jó körülmények között élnek, mert ezzel visszaélnek a támogatók szándékával, és az igazán rászorulókat foszthatják meg a támogatástól. Ne pályázzanak vállalkozók, sem olyanok, akik iparosként vagy mezőgazdasági jövedelemből biztosítani tudják családjuk megélhetését. Az ösztöndíjra 6. osztályt befejezett tanulók szülei is pályázhatnak. 

A pályázat leírása

A kedvezőtlen környezetben élő és anyagi gondokkal küszködő családok gyermekei hovatovább kiszorulnak az oktatásból, esély és támogatás híján tehetségek kallódnak el nagy számban - olvasható a közleményben. Ennek veszélyét, illetve a tehetséges gyermekek támogatásának fontosságát egyre többen megértik, átérzik, így az egyesület felhívására a világ minden részéről és Erdélyből is sokan csatlakoztak támogatóink körébe.

Amennyiben a támogatók részéről a program számára felajánlott adomány folyamatossága lehetővé teszi, egy tanuló ösztöndíja havonként maximum 13 500 forintnak megfelelő támogatást jelent. Az ösztöndíjat magánszemélyek biztosítják, akik személyesen is figyelemmel követhetik a támogatott tanulók tanulmányi előmenetelét, illetve a családok szociális helyzetét. A cél az, hogy a legtehetségesebbek hátrányos helyzetük ellenére is eljuthassanak középiskolába, majd egyetemre. Ezért a pályázati úton elnyerhető támogatás a Tehetségtámogató Program keretében 7., 8., 9., 10. vagy 11. osztályban kezdődik, és amennyiben a támogatás feltételei adottak, érettségiig tart. 

Elérhetőségek: Asociaţia de Protejare a celor Talentaţi „Nyilas Misi”, C. F.:16762860, 400604 Cluj-Napoca, B-dul 21 Dec.1989, nr. 116. tel.: +40-264-531153, +40-787-671137 e-mail: nyilas_misi@yahoo.com, honlap: www.nyilasmisi.ro

A támogatást az egyesület ösztöndíj-bizottsága ítéli oda a felajánlott támogatások és igénylők számától függően, egységes értékelés alapján. A pályázókat az egyesület levélben értesíti a kuratórium döntéséről. A nyertes pályázókkal támogatási szerződést köt, ezt követően az ösztöndíj folyósítása szeptember hónaptól kezdődik, és egy évre szól. Amennyiben jelentős eltérés mutatkozik a pályázati kérelemben feltüntetett jövedelem és a család reális jövedelme között, az egyesület kuratóriuma akár támogatási év közben is megszüntetheti a tanuló ösztöndíját. Abban az esetben, ha a tanuló a szerződésben foglalt tanulmányi és szociális feltételeknek eleget tesz, a támogatási szerződés újrapályázás nélkül a következő évre is meghosszabbítható.

Az egyesület törekszik folyamatosan biztosítani a havi teljes ösztöndíjat, de a személyhez kötött támogatási rendszer bizonytalanságai miatt az évi ösztöndíj teljes összegéért nem tud garanciát vállalni. Az alapösztöndíj felét (81 000 Ft/év) azonban minden ösztöndíjas tanulónak igyekszik biztosítani. A támogatásban részesülő tanulók munkáját, tanulmányi előmenetelét és a család anyagi helyzetét az egyesület munkatársai családlátogatások során ellenőrzik.

A pályázat benyújtásának módja

A pályázat kizárólag a 2018/2019-es támogatási évre szóló pályázati adatlapon nyújtható be, amelyhez mellékelni kell az adatlap végén felsorolt dokumentumokat.  A pályázati csomag (pályázati felhívás, pályázati adatlap, űrlap a tanuló jellemzéséhez) letölthető a
www.nyilasmisi.ro honlapról, igényelhető e-mailen a nyilas_misi@yahoo.com címen, illetve személyesen az egyesület székhelyén.
A pályázat benyújtható postai úton, vagy az egyesület székhelyén.

Az Egyesület címe: Asociaţia de Protejare a celor Talentaţi „Nyilas Misi”, 400604 Cluj-Napoca, B-dul 21 Decembrie 1989, nr. 116, jud. Cluj. A hiányos pályázatokat az ösztöndíj-bizottság nem veszi figyelembe.  A pályázat további részleteiről az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni: Telefonszám: 0264-531153, 0787-671137. E-mail cím: nyilas_misi@yahoo.com. Ügyfélszolgálat: munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között.

A pályázatok benyújtásának határideje 2018. július 31.








EZT OLVASTA MÁR?

X