Új műtőblokk épülhet a csíkszeredai sürgősségi kórházban


-A A+

Rendkívüli tanácsülésen fogadta el Hargita Megye Tanácsának testülete kedden az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház C-szárnyának fejlesztését, amelyben a műtőblokk is helyet kapott.

„Nagy kő esett le a szívükről, 2010 óta kínlódunk az épületszárny felújításával, az utóbbi másfél évben pedig megrekedtek a munkálatok, hiszen a bukaresti Colectiv-tragédiát követően szigorodtak az előírások és módosítanunk kellett a tervet, amelyet a szükséges engedélyekre is szükség volt. Ez a fejlesztés fontos, ahhoz, hogy az intézmény megkapja a kettes besorolást, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségét javítva a betegek ne az orvosi egyetemi városokba kényszerüljenek utazni” – mondta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, hozzátéve, hogy a nemrég kiérdemelt államelnöki kitüntetés is jelzi, hogy jó úton haladnak a kórház szakembereivel együtt.

Péli Levente a megyei tanács műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az új terv végelegesítéséhez nyolc különböző szakágazat szakvéleményezésére és jóváhagyására volt szükség. Ennek megfelelően többek között egy olyan háromszintes beton elemekből épült külső lépcsőházat kell majd az épülethez csatolni, amelyben tűzeset vagy egyéb sürgősségi esetek felléptekor hordágyakkal is könnyedén lehet közlekedni. A hátra maradt munkálatok áfa-nélküli értéke 11,1 millió lej. A beruházás menete ezen a honlapon követhető.

A tanácsülés másik fontos témája a költségvetés módosítás, amely révén hatvan ezer lejt csoportosítanak át földcsuszamlások által tönkretett megyei útszakaszok helyreállítására. Erre, azért van szükség, hogy a keletkezett károkat kezeljék és megállítsák a további rongálódást, amíg a kormány az ígéretek szerint az év második felében támogatja majd a helyreállítást.Mindezek mellett jóváhagyták, hogy az E-COOL (Entrepreneurial and Intrapreneurial Mindset in Young People through the Dynamisation of Competences, Teaching Methodologies and Entrepreneurial Ecosystem) nevű nemzetközi, EU-s forrásokból támogatott projektben vesz részt Hargita Megye Tanácsa az Ifjúság Éve jegyében, amely a fiatalokat és a fiatal vállalkozóknak nyújt segítséget.








EZT OLVASTA MÁR?

X