Felmérés: a romániai fiatalok több mint fele boldog ott, ahol él


-A A+

A romániai fiatalok több mint fele (52,83 százalék) boldognak érzi magát abban a városban, ahol él. Ez az eredménye annak a közvélemény-kutatásnak, amely a fiatalok városukhoz való viszonyát vizsgálta. A felmérést a PONT Csoport készítette a Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020 program keretében.

A közvélemény-kutatás szerint a válaszadók akkor boldogok, ha nyitott (56 százalék) és fiatal (51) városban élnek. Emellett közel felük nyitott a diverzitásra és pozitívan viszonyul a társadalmi inklúzióhoz.

A Smart City elvét is támogatják a fiatalok, közel felük (48) úgy gondolja, hogy városuk már teljesíti is ezt a kritériumot és használja a technológiát a lakosság életének jobbá tételére. Sokan, 46 százalékuk véli úgy, hogy városukban nagy innovációs lehetőségek rejlenek.

A városok egészsége és biztonsága érzékeny pont 

Másfelől a közvélemény-kutatás azt is mutatja, hogy a városok egészsége és biztonsága érzékeny pont a fiatalok szemszögéből.  

A fő negatívum a város egészsége, csak 32 százalék gondolja úgy, hogy városa nagyon egészséges, míg 19 százalék, hogy egyáltalán nem az. Az egészségességhez tartozik a tömegközlekedés hozzáférhetősége, a levegő tisztasága, a zöldövezetek, a társadalmi események támogatása.

Ami a biztonságot illeti, a fiatalok 40 százaléka vallotta azt, hogy városuk biztonságos, 15 százalék pedig azt, hogy nem érzik magukat biztonságban.

A Mit gondolnak a romániai városok fiataljai? online felmérés április 18. és május 25. között zajlott és a 14 és 30 év közötti fiatalokat szólította meg. A közvélemény-kutatást 3 787 személy töltötte ki. A felmérés a Com’On Románia program keretében készült.

„A városok különbözőek, akárcsak a megoldások. Néha a leginnovatívabb megközelítések sem működnek az elvárásoknak megfelelően, amikor univerzálisan alkalmazzák őket. Ezért örülünk annak, hogy a Románia Ifjúsági Fővárosa program által értékes fejlesztési perspektívát biztosíthatunk a városoknak, és lehetőséget arra, hogy személyre szabott megoldásokat keressenek a lakosság minél magasabb életszínvonala és elégedettsége érdekében. Ugyanakkor arra is lehetőségük nyílik, hogy a hosszútávú fejlődés egyik legértékesebb erőforrásába, a fiatalokba fektessen be. Amikor helyi szinten nincs elegendő forrás, egy, a köz- és a magánszféra közötti partnerségen alapuló program kreatív megoldások forrása lehet, és innovatív projekteket eredményezhet a jövő városáért” – mondta Farkas András, a PONT Csoport társalapítója, a Románia Ifjúsági Fővárosa Kormányzóságának főtitkára.

Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020

A Románia Ifjúsági Fővárosa program 2019-2020-as kiadása azt tűzte ki célul, hogy helyi fejlesztési stratégiákat dolgozzon ki fiatalok számára és aktívan bevonja őket a városaik döntőshozási folyamataiba oktatási, kulturális, demográfiai és más, őket leginkább érintő kérdésekben. Ugyanakkor a helyi hatóságokat és a magánvállalatokat is arra szeretné ösztönözni, hogy támogassák és vegyenek részt a program keretében javasolt projektekben.

Minden évben egy romániai város verseny útján elnyeri az Ifjúsági Főváros címet és pénzügyi, képzésbeli és tanácsadási támogatást kap a pályázatban vállalt kezdeményezések gyakorlatba ültetéséhez. A Románia Ifjúsági Fővárosa program 2016-ban indult el, a cím első viselője Temesvár volt, majd Bákó és Nagybánya következett. Nagybánya 2018. május 2. óta viseli a címet.

A 2019-2020-es címre 2018. június 30-ig lehet pályázni, a nyertest november 3-án jelentik be. A jelentkezésről további részleteik itt olvashatók. A Románia Ifjúsági Fővárosa programot az Európa Ifjúsági Fővárosa mintájára dolgozták ki és bonyolítják le. 2018. május 2. és 2019. május 1. között Nagybánya viseli a címet, korábban Bákó és Temesvár volt még Románia Ifjúsági Fővárosa. A tavalyi felhívásra már hét város nyújtott be pályázatot.

A Románia Ifjúsági Fővárosa programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja, célja pedig annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába.  

A PONT Csoport által kezdeményezett Com’ON Romania program célja olyan konzultációs folyamatot elindítani Románia több városában, amely során feltérképeződnek a fiatalok szükségletei és igényei, a fiatalok közösségi szerepvállalását támogatni, valamint részvételi költségvetési mozgalmakat beindítani.  A programot az Erasmus+ támogatja az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatalán keresztül. 







EZT OLVASTA MÁR?

X