Megvan, mikor tárgyalja az alkotmánybíróság a külföldön kötött melegházasság ügyét


-A A+

Július ötödikén tárgyalja az alkotmánybíróság a román-amerikai melegpár ügyét, akik Brüsszelben házasodtak össze és Romániban szeretnének élni - tájékoztat a Știri pe surse alkotmánybírósági forrásokra hivatkozva.

Az alkotmánybíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy alkotmányos-e a polgári törvénykönyv 277-es cikkelyének 2-es és 4-es bekezdése, amely kimondta: Románia nem ismeri el a külföldön kötött melegházasságot, regisztrált élettársi kapcsolatot, még akkor sem, ha az két nem román állapolgár között köttetett. Az érintett 4-es bekezdés kimondja, Románia alkalmazza a szabad mozgásra vonatkozó uniós alapelvet. 

A polgári törvénykönyv rendelkezései miatt Adrian Coman román állampolgár házastársa, az amerikai Clai Hamilton nem kaphatta meg Romániában a letelepedési engedélyt és az ezzel járó jogköröket. Ezért a pár beperelte a román államot. Az ügy az alkotmánybíróság elé került, amely megvárta, mit dönt ebben a kérdésben az Európai Unió bírósága.

Az uniós bíróság kedden kimondta, noha a tagállamok saját hatáskörben rendelkezhetnek arról, hogy engedélyezik-e, vagy sem az azonos neműek közötti házasságkötést, nem akadályozhatják az uniós állampolgárok szabad tartózkodáshoz való jogának gyakorlását azzal, hogy az Európai Unión kívüli országból származó, azonos nemű házastársától megtagadják a területükön való állandó tartózkodást. Ellenkező esetben a szabad mozgáshoz való jog tagállamonként változna az azonos nemű személyek közötti házasságra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezésektől függően.

A bíróság leszögezte, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló uniós irányelv szerint a házastárs fogalma nemi szempontból semleges. Így magában foglalhatja az érintett uniós állampolgár azonos nemű házastársát is. Hozzátették: nem uniós állampolgár tartózkodási jogának biztosítása szempontjából nem sérti a házasság intézményét egy tagállam azon kötelezettsége, hogy elismerje az azonos nemű személyek között egy másik tagállamban megkötött házasságot.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy e kötelezettség nem írja elő a tagállamok számára, hogy rendelkezzenek az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Egy nem uniós állampolgár tartózkodási joga elismerésének kötelezettsége pedig nem sérti az érintett tagállam nemzeti identitását, és nem veszélyezteti annak közrendjét - tették hozzá. A román állam képviselői ugyanis a per során úgy érveltek, hogy a melegházassággal járó jogkörök sértik Romániában a közrendet. 

A bíróság azt is leszögezte, hogy a család fogalma nem korlátozható egy férfi és egy nő házasságán alapuló intézményre. A luxembourgi bíróság döntése minden tagállam bíróságára nézve kötelező, így a román alkotmánybíróságra is. 

Mivel a szabad mozgáshoz való jog nem csak a letelepedésre vonatkozik, a bíróság döntés értelmében Hamiltont megilletik ugyanazok a jogok Romániában, mint egy heteroszexuális házastársat. Vagyis hamarosan több jogot fognak élvezni a romániai meleg állampolgárokhoz képest azok a külföldi melegek, akik melegházasságra léptek és Romániában szeretnének élni.  

Mivel az EU bírósága kimondta, a család fogalma nem szűkíthető le csupán egy férfi és egy nő házasságán alapuló intézményre, ez aláássa az alkotmánymódosító javaslatot. A család fogalmát módosító referendumot meg lehet tartani Romániában, csak éppen semmilyen jogi következménye nem lesz. 








EZT OLVASTA MÁR?

X