Medvéből sütnek barbecue-t Sepsiszentgyörgyön a pénteken kezdődő fesztiválon


-A A+

Hét hazai és magyarországi csapat nevezett be a pénteken kezdődő első erdélyi barbecue fesztiválra.

A Sepsiszentgyörgy főterén sorra kerülő gasztronómiai fesztivál és verseny az amerikai Kansas City Barbeque Society versenyszabályai szerint zajlik. A csapatok öt ételkategóriát készítenek: csirke, sertésoldalas, sertéslapocka, marhaszegy mellett a vadon élő állatok húsából, így vaddisznó- és medvehúsból készítenek ételeket.

Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke szerint Székelyföld az elmúlt években egyre vonzóbb turisztikai központtá alakult annak köszönhetően, hogy a térséget hazai és nemzetközi szinten is intenzíven népszerűsítették, illetve helyi értékeket, hagyományokat hordozó rendezvényeket szerveztek.

 „Ilyen esemény a hétvégi barbecue fesztivál is, amely remek lehetőséget ad arra, hogy a helyi alapanyagok felhasználásával újfajta ízvilággal ismerkedjünk meg, valamint újszerű értelmezést adjunk az akár vaddisznó- és medvehúsból elkészített ételeknek is” – mondta Tamás Sándor. Közlése szerint az eddigi kürtőskalács fesztivál és kolbászparádé után a barbecue fesztivál kínál kulináris élményeket a helyiek és az idelátogató turisták számára.

Szombaton lesz a verseny

A pénteken kezdődő és vasárnapig tartó fesztiválon barbecue ételkülönlegességekkel, családi programokkal és koncertek várják az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy központjába. Pénteken az érdeklődők megismerhetik a barbecue-készítés fortélyait. 17 órától a főtéri színpadon a Román Csendőrség Fúvószenekarának előadását hallgathatják meg az érdeklődők, az esti órákban pedig a Manó & Friends, valamint a magyarországi Holdviola zenekar koncertezik.

 

Szombaton zajlik a barbecue verseny, és a benevezett csapatok munkáját héttagú zsűri értékeli,

amelynek elnöke a Hollandiában élő Petra Rebenstorf, a Kansas City Barbeque Society mesterzsűrije. A gasztronómiai versenyt az 50 éves Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola ünnepi műsora színesít, de este  színpadra lép a helybéli Exit Rock Band és lesz Anda Adam koncert is. Vasárnap pedig a falu beköltözik a városba, hiszen az AgroFest keretében lesz állatsimogató, bemutatják az esztenai életet, lesz kutya ügyességi bemutató, illetve a gyerekek traktort is vezethetnek.

A rendezvény vasárnap a Mesehetes zenekar, illetve a Koszika & The HotShots zenekar koncertjével zárul.








EZT OLVASTA MÁR?

X