Operatív törzs alakult Bukarestben a hétvégi „tüntetésdömping” miatt


-A A+

A kormánypártok nagyszabású bukaresti demonstrációja, illetve másik 13, ugyancsak szombatra bejelentett tüntetés és utcai rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekben alakult operatív törzs pénteken a fővárosban – jelentette be Gabriela Firea főpolgármester.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az ügyészségi és titkosszolgálati visszaélések és az úgynevezett „párhuzamos állam” ellen hirdetett demonstrációt szombat estére, amelyhez a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE is csatlakozott. Tucatnyi más rendezvényen kívül szombaton tartják a „Másság menetét”, vagyis az LGBTQ-közösség hagyományos felvonulását és az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) „A normalitás menete” elnevezéssel megszervezett ellentüntetését is, amelyekre – a résztvevők viszonylag alacsony száma ellenére – minden évben jelentős közrendvédelmi erőket mozgósít a főváros.

A legnagyobb tömegre, mintegy 200-250 ezer résztvevőre a PSD tüntetésén számít a főpolgármesteri hivatal. A kormánypárti demonstrációra a vidéki résztvevők többsége buszokkal és személygépkocsikkal érkezik a fővárosba.

Az ellenzéki tüntetések hagyományos helyszínéül szolgáló, a kormánypalota előtti Victoria-téren már két napja lezárták a felszíni parkolókat, hogy felállítsák a színpadot és kivetítőket a nagygyűlés szónokai számára. Az ellenzéki pártok tiltakozása közepette a parlament házbizottsága azt is megszavazta, hogy a PSD vidékről érkező buszainak százai szombaton igénybe vehessék a parlament parkolóit.

Az ellenzéki szervezetek is utcára szólították híveiket, de végül a provokációktól tartva a Korrupció öl elnevezésű Facebook-csoport bejelentette, hogy a korrupcióellenes főügyész menesztését elrendelő alkotmánybírósági döntés miatt meghirdetett kormányellenes tüntetést nem szombaton, hanem vasárnap tartják meg.

Firea azt mondta: a mostani hétvége jó teszt lesz a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra készülő Bukarest számra, és ez alkalommal a főváros is bebizonyíthatja, hogy képes több párhuzamosan zajló nagy tömegrendezvény biztonságos lebonyolítására.








EZT OLVASTA MÁR?

X