Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat Hargita megyében


-A A+

A Bács-Kiskun és Hargita megye között létrejött testvérkapcsolat egyik mára már hagyományossá vált velejárója, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosai a székelyföldi megye valamelyik településére látogatnak el minden évben, hogy a lakosság körében egészségügyi, megelőző szűrővizsgálatokat végezzenek. A magyarországi orvosok ezúttal egy hétig Csíkszentdomokoson tartózkodnak.

A testvérmegyei küldöttség hétfőn mutatkozott be a sajtónak, akik idén 12-dik alkalommal tartózkodnak Hargita megyében. Mint megtudtuk, belgyógyászati, ideggyógyászati, bőrgyógyászati, radiológiai, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati, fül-orr-gégészeti, reumatológiai, sebészi, urológiai és EKG-s vizsgálatokat végez az itt tartózkodó 16 szakorvos. Emellett pedig teljes laboratóriumi felszerelést is magukkal hoztak, amelynek segítségével teljes vérképvizsgálatot végeznek: májfunkciókat, szérum-koleszterin- és triglicerid-szintet és vesefunkciókat is mérnek.

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője örömét fejezte ki, hogy a kecskeméti orvosok segítségével olyan megelőzési szűrővizsgálatokat végeznek el, amelyet ideális körülmények között a román államnak saját finanszírozású programon keresztül kellene lebonyolítania. Dr. Tar Gyöngyi hozzátette, sajnálatos módon nálunk csak a méhnyakrákszűrés megoldott, minden másért a betegnek magának kell utánajárnia. Rámutatott, a kecskeméti orvosoknak még az olyan nagy településen is hasznos a munkája, mint Csíkszentdomokos, ahol a minimálisan szükséges három helyett csak két háziorvos dolgozik, akik munkájukban túlterheltek.

A kecskeméti orvosok a maguk részéről elmondták, hogy tapasztalataik szerint a Hargita megyei emberek semmivel sem betegebbek, mint a Bács-Kiskun megyeiek, sőt az anyaországi fiatalok körében több egészségügyi problémával szembesülnek. Hozzátették: a székelyföldi emberek reálisabban látják a betegségeiket, toleránsabbak és türelmesebbek az orvosokkal, ugyanakkor nem annyira túlzóak az elvárásaik velük szemben.  

Rideg László, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat elnöke emlékezetett rá, hogy a kezdeményezés még 2005-ben indult, amikor a Nyikó menti árvizet követően Kobátfalván végeztek egészségügyi szűrővizsgálatokat a kecskeméti kórház orvosai. Azóta idén már 12-dik alkalommal látogatnak el Hargita megye valamelyik településére.

A Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatója, dr. Svébis László hozzátette, hogy az orvosok minden évben nagy lelkesedéssel jönnek el Hargita megyébe, és még soha nem tartózkodott olyan sok orvos itt, mint idén, ráadásul tavaly ősztől kezdődően Kovászna megyében is vizsgálnak. Dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenesen kinevezett igazgatója örömét fejezte ki, hogy az anyaországi orvosok segítik helyi, időnként túlterhelt kollégáikat, és reményét fejezte ki, hogy a két kórház még szorosabbra fűzi kapcsolatát.








EZT OLVASTA MÁR?

X