Utcára kerülhet Kolozsvár két rangos múzeuma


-A A+

Két rangos múzeumot is fenyeget a kiköltöztetés veszélye Kolozsváron, mert a székhelyüket az állam visszaszolgáltatja egykori tulajdonosainak. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum és a Gyógyszertörténeti Múzeum mellett további 58 romániai múzeumra vár hasonló sors: ezek az intézmények mind olyan államosított ingatlanokban működnek, amelyek restitúciójáról már bírói végzés született.banffy

A Szépművészeti Múzeum székhelyét, a Bánffy-palotát a kommunizmus idején államosították. Az épületbe 1951-ben költözött a múzeum, amelyet azonban csak 1965 decemberében nyitottak meg a nagyközönségnek, az eredeti pompájában helyreállított palotában. A forradalom után a Bánffy családnak számos leszármazottja igényelte vissza az épületet vagy annak részeit, sokuknak a bíróság kedvező döntést hozott. A jelenlegi jogállás szerint az épületnek mintegy 75 százalékát kellene felszabadítani és a jogos tulajdonosoknak átengedni.

Erre azonban nincs lehetőség, hiszen – ahogy Călin Stegerean múzeumigazgató a sajtónak elmondta – az állandó kiállításban szereplő 200 műtárgyon kívül további 13 ezer képzőművészeti alkotást kellene elköltöztetni. Az elraktározott műtárgyak között számtalan kincstári munka található, valamint olyanok is, amelyeknek a restaurálása folyamatban van, ezeket pedig különleges körülmények közt lehet csak tárolni, illetve őrizni.Mauksch Hintz es Wass Filstich

Hasonló helyzetben van a Történelmi Múzeumhoz tartozó Gyógyszertörténeti Múzeum állandó tárlata, amely az egykori Hintz család tulajdonában álló kolozsvári főtéri sarokházban kapott helyet, az ódon patika termeiben. Az országban egyedi, de Európában is páratlan gyűjteménynek minősülő Gyógyszertörténeti Múzeum maradhatna az épületben, ha a kulturális kinisztérium megvásárolná az ingatlant a Hintz család leszármazottaitól. Ám a minisztérium rövid indoklással elutasította ezt a lehetőséget: nincs pénz.

Radu Boroianu államtitkár szerint a kulturális tárcának egyelőre meg van kötve a keze. Tájékoztatása szerint már dolgoznak egy törvénytervezeten, amely az ország közigazgatási átszervezése után lépne életbe, és amely lehetővé teszi majd a minisztérium számára, hogy ilyen esetekben közbeavatkozzon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X