Növekszik a leányanyák száma Háromszéken


-A A+

Tavaly a sepsiszentgyörgyi kórházban 83 kiskorú hozta világra gyermekét, az esetek javarészében az édesanya nem töltötte be a 16 évet, mutatott rá András Nagy Róbert, a Kovászna megyei kórház igazgatója. Szerinte szociális problémához vezet az, hogy a kislányok egyre korábban vállalnak gyereket.

Antal Álmos, a kórház orvos-igazgatója korábban hangsúlyozta: aggasztó a jelenség, fizikailag és szellemileg is megterheli a gyerekanyát a szülés. A szakember szerint a statisztikák nem tükrözik a jelenség minden vetületét, például azt, ha egy kiskorú több gyereknek is életet ad, tehát a 18 év betöltése előtt már többgyerekes anya, idős korára már ükunokái születnek.

leanyanya

A sepsiszentgyörgyi kórház minden esetet jelent a gyermekvédelmi hatóságnak és a rendőrségnek. Sokan a kórházban hagyják újszülött csecsemőjüket, hívta fel a figyelmet Vass Mária. A Kovászna megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint idén hat gyereket hagytak a sepsiszentgyörgyi kórházban, közülük hármat fogadott vissza a családja, egyik gyerek nevelőszülőhöz került, kettő még mindig a kórházban van. Tavaly egész évben 47 kiskorút hagytak a szülei a kórházban. Vass Mária hangsúlyozta, a kórházban hagyott gyerekekről ritkán mondanak le a szüleik, általában csak azt akarják, hogy egy időre bekerüljenek a rendszerbe, mivel sokszor maguknak az anyáknak sincs semmiféle személyazonossági igazolványa.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X