Meggytől kapott alkoholmérgezést hat gyermek


-A A+

Állami gondozásba vettek hat kiskorú testvért Vaslui megyében, miután hárman közülük alkoholmérgezéssel kerültek kórházba. Az első vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a gyermekek kiették a meggyeket a szüleik által fogyasztott meggylikőrből.

A Vaslui megyei mentőszolgálat arról tájékoztatott, hogy a Voineşti településről származó testvérek közül hárman – egy 3, egy 4 és egy 8 éves – szerda este a bârladi kórházba kerültek alkoholmérgezéssel. A 8 éves kislányt az utcán, összeesve találták meg, később a család ismét kihívta a mentőket, mert még két gyermek rosszul lett.

A Vaslui megyei gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Irina Câmpeanu közölte, hogy a család másik három gyermekét is kiemelték a családból és mind a hat testvért állami gondozásba vették.

A rendőrség hivatalból eljárást indított a szülők esetleges vétkességének megállapítására.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X