Ötven feletti önkéntesek kerestetnek


-A A+

A Gyulafehérvári Caritas ötven év feletti személyek számára hirdet háromhetes magyarországi önkéntes programot, melynek keretén belül szociális és kulturális tevékenységeket végezhetnek a jelentkezők. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a fogadó közösség életébe és az ott zajló önkéntes tevékenységekbe. Hazatérésük után a külföldön szerzett tapasztalatokat a küldő szervezet támogatásával megpróbálhatják kamatoztatni, életbe ültetni saját közösségük javára.

onkentes
A Gyulafehérvári Caritas, együttműködésben a magyarországi Katolikus Káritásszal, az Egész életen át tartó tanulási program keretén belül 2013. április 9-30. közötti időszakban szervezi az első kiutazást, Székesfehérvárra. A kiválasztott személyek párban fognak részt venni a szociális és kulturális programokban. Bepillantást nyerhetnek szociális rendezvények szervezésébe, a gyerekekkel, idősekkel, hajléktalanokkal való munkába és megismerhetik a plébániai káritász csoportok működését, munkáját. A lehetőséget elnyerő önkéntesek utazási és ellátási költségeit a szervezők fedezik. A kiutazás előtt a programban résztvevőknek felkészítést tartanak, melynek része a szükséges ország-ismeret, a fogadó szervezet és az önkéntes tevékenység bemutatása, valamint a program helyszínének és régiójának ismertetése.

Március 18-ig várják 50 év feletti nők és férfiak jelentkezését, akik szeretnének három héten keresztül önkéntesként részt venni szociális jellegű programokban. A jelentkezések beérkezése után a szervezők egy személyes találkozás keretén belül fogják kiválasztani azt a két személyt, akik április folyamán kiutaznak Magyarországra.

Érdeklődni, jelentkezni Tatár Elődnél lehet a 0735-735.164-es telefonszámon vagy az
elod.tatar@caritas-ab.ro email címen.

2013 folyamán még két alkalommal fognak hasonló lehetőséget meghirdetni – áll a Gyulafehérvári Caritas közleményében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X