Slambe szedték a tanulók jogait Kolozsváron is
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) ugyanis azt látja, a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy kinek meddig terjedhet a hatalma az iskolában. A diákszervezet érdekképviseleti kampányának keretében slammerek tették közérthetővé a diákok jogait.
Vass Márton, Szász Z. Zsolt és Borsos Bálint marosvásárhelyi slammerek szerdán városukban, csütörtökön pedig Kolozsváron léptek fel. A népszerű műfajon keresztül olyan, a diákokat érintő témákról beszéltek, mint a román nyelvtudás, az oktatási rendszer hiányosságai, valamint az iskolán belüli igazságtalanságok számos formája.
A MAKOSZ és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Legit című érdekvédelmi kampányának célja a Tanulói Statútum népszerűsítése. „Bár az oktatási minisztérium 2016 augusztusában kiadott egy Tanulói Statútum nevű törvénycsomagot, mindmáig vannak olyan kritikus rendelkezései, amelyek nem kerültek gyakorlatba ültetésre. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) álláspontja szerint az oktatási rendszer jó minősége a konstruktív, kölcsönös tanár-diák tiszteleten, kölcsönös megbecsülésen illetve úgy a kötelességek betartásán, mint a jogok érvényesítésén kellene, hogy alapuljon” – írja a diákszervezet a kampányról.
Bukur Tamás, a MAKOSZ elnöke korábban portálunknak azt mondta, a kampány segítségével azon diákok problémáit is meg akarják ismerni, akikkel nem állnak közvetlen kapcsolatban. Az SOS online segítségkérő felületen például bármilyen jogsérelemmel fordulhatnak a középiskolások a diákvezetőkhöz, akik mindenek előtt tanácsaikkal próbálnak majd segíteni.
A szervezet Facebook-oldalát is érdemes követni, itt egy külön fényképalbumot szánnak a kampánynak.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni