FRISSÍTVE - Nagy a bölcsődehiány: módosulhatnak a kritériumok Kolozsváron


-A A+

Hatalmas a bölcsődehiány Romániában, ez pedig Kolozsváron is jól látszik. Az 570 állami helyre idén szinte háromszor annyian pályáztak, így 905 gyermek és család sorsa az ősztől bizonytalanná vált. Szülővel, alpolgármesterrel és szakpolitikussal jártuk körbe a témát. FRISSÍTÉS: Elképzelhető, hogy Emil Boc polgármester szigorít a bejutási kritériumrendszeren.

A kolozsvári állami bölcsődék 570 gyermeket tudnak idén befogadni, a magyar csoportokban összesen 51 helyet hirdettek. Közel ezer pályázatot utasítottak vissza. Egy portálunknak nyilatkozó kétgyermekes anyuka is kilátástalan helyzetbe került emiatt, nem tudja még, kire bízza ősztől a kisfia felügyeletét.

A szülő elmesélte, a nagyobbik fiukat sikerült beíratni a bölcsődébe, és ugyanide szerették volna a kisebbiket is küldeni. A pályázathoz szükséges iratcsomó tavaly 17 pontot, idén 19-et ért. Az értékelés egy részletes kritériumrendszer szerint történik. Például figyelembe veszik, hogy a gyereknevelési szabadságon lévő szülő mikor megy vissza dolgozni, ha a gyermeket bizonyítottan csak az egyik szülő neveli, ha valamely szülő fogyatékosságban szenved vagy nyugdíjas. A helyek 5 százalékát a hátrányos helyzetűeknek különítik el. A jelentkezési űrlapon fontossági sorrendben több bölcsődét is be lehet jelölni, az első két opciónak viszont a család lakhelyéhez közel esőnek kell lennie.

A csalódott anyuka megjegyezte, Kolozsváron még mindig nincs megoldva, hogy az új negyedekben bölcsődék, óvodák és játszóterek legyenek. A Bună Ziua negyedben például 10 éve nem történt változás ez ügyben, az itt lakó szülőknek más városrészben található bölcsődék után kell nézniük. Az anyuka panasza szerint a rendszer megtűri, hogy a jelentkezők az ideiglenes lakcímkártyákkal trükközzenek. Így a Kolozsvár melleti falvakból ingázók egy kolozsvári ideiglenes lakcímkártyával  ugyanolyan elbírálásban részesülnek, mint azok, akik a városban élnek.

Az állami és a magánbölcsődék költségei között hatalmas különbségek vannak: előbbi még 100 lejre sem rúg, míg az utóbbira bőven ezer lej fölött kell havonta fizetni. Az általunk megkérdezett szülő úgy tudja, a magánbölcsődékben is beteltek a helyek, és vannak intézmények, ahová már tavaly be kellett volna iratkozni, amikor a gyermek mindössze két-három hónapos volt. „Lassan a folsav szedésével egyszerre kell majd bölcsődébe íratni a gyermeket” – jegyezte meg keserűen.

A család jelenleg arra vár, hogy a helyek újraosztása után sikerül-e mégis helyet talán, azonban nem lehet tudni, erre mekkora esély van, ugyanis a visszautasított, vonal alatti pályázatok nincsenek rangsorolva, csupán egy névsor szerinti listát közöltek az érintettekkel. Ha a gyermek nem mehet ősztől bölcsődébe, vagy dadát fogadnak, vagy pedig arra kényszerül az anyuka, hogy ne menjen vissza dolgozni.

Mi az önkormányzat stratégiája?

Az állami bölcsődék fenntartása jelenleg az önkormányzat hatásköre, ezért Oláh Emesét, Kolozsvár alpolgármesterét arról kérdeztük, hogy mi az önkormányzat hosszú távú terve a bölcsődehiányra. „Természetesen mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetet korrigálni kell – több bölcsődét kell építeni” – jelentette ki.

Elmondta, tavaly megígérték, hogy a Donát út 238-as szám alatt bölcsődét nyitnak, a 80 férőhelyes intézmény a polgármesteri hivatal reményei szerint szeptembertől be is indul. Emellett a közbeszerzési eljárás végén járnak, a Poet Grigore Alexandrescu utcában egy 120 férőhelyes bölcsődét akarnak építeni. A 2018-as költségvetésben pedig egy bizonyos összeget elkülönítettek két bölcsőde építéséhez szükséges műszaki tanulmányok elkészítésére – sorolta a terveket Oláh Emese alpolgármester.

Ugyanakkor a magánbölcsődék építését is előnyösnek tartaná, azonban ez a jelenlegi törvények értelmében még nem lehetséges. „Az önkormányzatok azzal tudnák ösztönözni a magánbölcsődék építését nagy vállalatok esetében, hogy az ingatlanadóból engedményt nyújtana azoknak a cégeknek, akik bölcsődét építenek és működtetnek” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere.

Tervezet: állami finanszírozást kapjanak a bölcsődék

Az országszerte tapasztalható bölcsődehiányt az RMDSZ törvénnyel szeretné megoldani:  a képviselőházban már elfogadott tervezet szerint az állam normatív támogatást nyújtana az állami és magánbölcsődéknek egyaránt.

Az egy gyerekre kiszabott fejkvóta körbelül öt-hatezer lej lenne évente, amit a személyzet bérére fordítanának, tájékoztatott Szabó Ödön képviselő, a tervezet kidolgozója. Meglátása szerint a fejkvóta jelentős segítséget jelentene az óvoda előtti oktatásban a jelenlegi nullához képest. A normatív támogatást csak kiegészítő forrással kellene ellátnia az önkormányzatnak, egyháznak vagy civil szervezetnek. A szülői hozzájárulás, ami az étkezést fedi, továbbra is megmaradna, tette hozzá a képviselő.  

Romániában körülbelül 32 ezer bölcsődei hely van, amivel az Európai Unióban utolsó helyen szerepel az ország. Az intézmények több mint 90 százaléka nagyvárosokban működik.

Az RMDSZ szakpolitikusa kifejtette: a bölcsődék normatívái nagyon szigorúak, például nagyszámú személyzetet igényelnek, ezért a kisebb városok, falvak önkormányzatai nem tudják saját költségvetésükből finanszírozni a működésüket, „noha az igény a szülők részéről megvan”. Szabó Ödön tájákoztatása szerint jelen pillanatban az állam körülbelül 40 millió lejt költ a bölcsődékre, a normatív támogatás kb. 80 millió lejt jelentene. Hozzátette, a bölcsődehiány megoldása segítené a munkapiacra való visszatérést, és a gyerekvállalást is.

A törvénytervezet szerint ugyanakkor a bölcsődei nevelő, óvónő a tanügyminisztérium általi finanszírozott állásba kerül át, és lehetősége nyílik szakmai fejlődésre, a pedagógusok jogosultak lesznek a tanügyi rendszernek megfelelő szakmai fokozatok megszerzésére is, amely eddig nem volt lehetséges.

Ha ebben a félévben megszületik a jelentés a szenátus oktatási bizottságában, és a plénumban is megszavazzák, a 2019–2020-as tanévtől a törvény hatályba léphet, összegzett a politikus.

FRISSÍTÉS: Elképzelhető, hogy Emil Boc polgármester enged a nyomásnak, és szigorít a bejutási kritériumrendszeren.

Egy pénteki tanácsülésen a felháborodott szülők arról panaszkodtak az elöljárónak, hogy szerintük nem igazságos, hogy a Kolozsvár melletti falvak lakói trükközhetnek a lakcímkártyákkal, és bölcsődei helyeket vehetnek el azok elől, akik a városban laknak. „Azoknak legyen elsőbbsége, akik Kolozsváron vettek lakást. A szászfenesi árakhoz képest egy drága lakásba fektettünk, azért, hogy minőségi szolgáltatásokban részesülhessünk, Kolozsváron” – fogalmazott egy szülő.

A polgármester nyitott volt a kérés iránt, és elképzelhetőnek tartotta a bejutási kritériumrendszer szigorítását. Ugyanakkor elmondta, 400 lejjel támogatná a magánbölcsőde költségeit azok esetében, akiknek nem jutott állami hely. Ez 800 gyermek esetében 3,5 millió lejt jelentene, részletezte, majd hozzátette, szeptembertől biztosítani tudják a családoknak ezt a kiegészítő összeget.








EZT OLVASTA MÁR?

X