Tetemes károkat okozott Háromszéken a hétvégi árvíz


-A A+

Kovászna megyébe 24 települést érintett az árvíz, 263 személyt kellett kimenekíteni lakásából, továbbá 49 háziállatot és a bajba jutottak vagyontárgyait költöztették biztonságosabb helyre, összegzett Marius Tolvaj. A készenléti felügyelőség szóvivője elmondta, a folyóvizek szintje visszahúzódóban van, de a tűzoltók és a vízvédelmi szakemberek továbbra is a gátakon tartózkodnak. Dobolló-pataka mentén húzódó védőgátat kell megerősíteni, illetve több lakásból a vizet kell szivattyúzni.

A szóvivő elmondta, volt olyan háztartás, ahol az ablakig ért a víz. Mint arról beszámoltunk, szombaton a heves esőzések miatt megemelkedett a Kovászna megyei folyók szintje, főként miután meg kellett nyitni a hétfalusi duzzasztógátat. Tíz háromszéki település maradt villanyáram nélkül, illetve az árvíz miatt lezárták az autós forgalom elől a 11B jelzésű országutat Kézdiszentléleknél, a 121-es megyei utat Imecsfalva és Szentkatolna között, a 103B jelzésű megyei utat Uzon és Bikfalva között, a 27-es községi utat Lisznópatakán-, a 9-es községi utat Barátos és Telek között illetve a 19-es községi utat Bitánál. 

A megye legmagasabb pontján fekvő Kommandón az áradás elsodorta a Nagybászka patakán átvezető fahidat, amely a legrövidebb útvonalat biztosította a település két része között. A megmaradt betonhíd révén nagy kerülővel ugyan, de biztosított a településrészek közti átjárás. A Brassó megyei Bodolán összedőlt vasúti híd miatt  nem jár a vonat a Brassó és Bodzaforduló közti vonalon.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Kovászna megyei Kökösbácstelekre érkezett Raed Arafat. A belügyminisztériumi államtitkár Sebastian Cucu háromszéki prefektussal és a Kovászna megyei katasztrófavédelmi bizottság tagjaival mérte fel az árvíz okozta károkat. Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor bejelentette, hogy az önkormányzat a következő ülésén anyagi támogatást fog nyújtani a köztulajdonban keletkezett károk helyreállításáért. Háromszéken a hétvégén több mint 300 tűzoltó, katona, csendőr és rendőr segített az árvíz által sújtott települések lakosságának.








EZT OLVASTA MÁR?

X