Jogerős ítélet: visszaállamosították a Bánffy-birtok egy részét


-A A+

Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9 300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott döntés jogerős.

A 9 323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatására vonatkozó 2007-es döntést 2014-ben óvták meg Vasile-Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben a dokumentumban az áll ugyanis, hogy Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim kobozta el jogtalanul, hanem egy bírói döntés eredménye, amelyben emberiesség elleni, 1940 és 1944 között elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el a grófot.

A Giurgiu megyei törvényszék alaptalannak minősítette és elutasította Bánffy Dániel örökösei (Bethlen Anna, Bethlen Zsuzsanna és Szentkuti Éva) fellebbezését, amelyet a visszaszolgáltatási határozatot megsemmisítő bírói döntés ellen nyújtottak be.

A 2007-es visszaszolgáltatási határozat ellen a Maros megyei ingatlanok fölötti magántulajdon jogát meghatározó megyei bizottság nyújtott be óvást 2014 június 24-én, a CNSAS egyik dokumentumára hivatkozva. A dokumentum a bukaresti törvényszék 1952.december 3-án hozott büntetőjogi ítéletét tartalmazza, amely szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélik emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

A Maros megyei magántulajdon-bizottság ennek alapján úgy értékelte, hogy a gróf örököseinek visszaszolgáltatott 9 323 hektár erdőterület jogtalanul került vissza Bánffy Dániel leszármazottainak birtokába, mert az elkobzás nem a kommunista rezsim törvénytelen döntése, hanem egy érvényes bírói döntés alapján történt.

A CNSAS dokumentuma szerint Bánffy Dániel magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel”, és „ezen magatartással szembefordulva, a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát”.








EZT OLVASTA MÁR?

X