Csütörtökön startol az első Rakpart Nyári Fesztivál


-A A+

Csütörtökön startol az első Rakpart Nyári Fesztivál, a Kovászna megyei Besenyői-tó partján. Szerdai tájékoztatásuk szerint a szervezők olyan koncertkínálattal igyekeztek színesebbé tenni a fesztivált, amely több stílusirányzatot is leföd, illetve nappali programokról is gondoskodnak közönségtalálkozók, előadások és vetélkedők formájában.

Ahhoz, hogy a fesztivál minél zökkenőmentesebb legyen, néhány szabályt is lefektettek. Eszerint tilos alkoholos italok, illetve tudatmódosító szerek fesztivál területére történő bevitele. Ételt kis, nem kereskedelmi mennyiségben lehet bevinni, alkoholmentes italokból maximum 10 litert. Étel és ital vásárlására számos lehetőséget biztosítanak a tábor területén. A Besenyői-tóban fürdeni saját felelősségre lehet 8 és 17 óra között. 

Fesztiválbelépő a helyszínen 60 lej ellenében vásárolható, a napi jegy ára 25 lej. A háromnapos kempingbelépő 20 lej.
A fesztivál idején buszjáratok indulnak Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről Maksára, illetve igény szerint vissza. A kézdivásárhelyi volt csavargyár elől 7, 10, 12 és 15 órakor indulnak buszok, a sepsiszentgyörgyi buszmegállóból pedig 8.45, 11.45, 15.30, 16.30 és 17.30 órakor.

A fesztivál részletes programja:

Csütörtökön 10 órától tábornyitás, 14:40 – 15:10 dr. Mocsári- Gondos Beáta (előadósátor), 15:20 – 16:20 Tőke Ervin: Építs magadnak egy olyan világot, amilyenben élni szeretnél! (előadósátor), 16:30 – 17:00 Megnyitóbeszéd (előadósátor): Erős Rudolf (KIF Egyesület), Kelemen Szilárd (HÁRIT), 15:00 – 17:00 Beer pong selejtező az előadósátor előtti téren), 17:00 – 18:00 Közönségtalálkozó (előadósátor): Funkorporation és YesYes. Fél nyolctól zene: 19:30 – 20:20 Pince Band, 20:30 – 22:00 Funkorporation, 22:00 – 23:30 YesYes, 23:30 – 01:30 Deejay Lilboy, 01:30 – 04:00 Dj Dewill a nagyszínpadon.

Pénteken 10 órától reggeli torna a színpad előtti téren. 13:20 – 13:50 Humor és a művészet egy csomagban: Lung László Zsolt (előadósátor), 14:00 – 14:40 Kerekezés a Nemere Útján: Ráduly Attila – Zöld Nap Egyesület (előadósátor), 15:00 – 15:40 Koncentrációs zavarok, beszédhibák kezelése: Propectus Egyesület (előadósátor), 16:00 – 16:40 Pályázatírás nem csak hozzáértőknek – Péter Ferenc Ta­ierling, Antal Balázs – HÁRIT (előadósátor), 16:00 – 17:00 Beer pong elődöntő az előadósátor előtti téren, 17:00 – 18:00 Közönségtalálkozó: Teddy Queen és No Sugar. Fél nyolctól zene a nagyszínpadon: 19:30 – 20:20 Road Of Life, 20:30 – 22:00 Teddy Queen, 22:00 – 23:30 No Sugar, 23:30 – 01:30 DJ Blue Light, 01:30 – 04:00 Nick Havsen.

Szombaton 9 órától reggeli torna a színpad előtti téren. 12:30 – 13:00 Slam poetry: Csóka Antal, Erika Zita (előadósátor), 13:10 – 15:00 Youtuber élet: Forró Csongor (Cresser), Lukács Zsombor, Kovács Áron (előadósátor), 15:10 – 15:50 Ifjúsági rendezvények szervezése: Sárkány Hanna (előadósátor), 16:00 – 16:50 Fafaragás művészete: Csiszár Dénes faipari tanműhely (előadósátor), 16:00 – 17:00 Beer pong döntő az előadósátor előtti téren, 17:00 – 18:00 Közönségtalálkozó (előadósátor): 4S Street és Musicum. Fél kilenctől zene a nagyszínpadon: 20:30 – 22:00 The Crazy Plumbers, 20:30 – 22:00 4S Street, 22:00 – 23:30 Musicum, 23:30 – 01:30 DJ Shine, 01:30 – 04:00 Stereo Guys.

További részletek a www.rakpart.info oldalon, illetve az esemény Facebook-oldalán olvashatók

 

 

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X