Jézus jelenlétéről beszélt Tusványoson Orbán Viktor fia


-A A+

 Barátom, Jézus címmel  tartott előadást Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök fia.

"Nem az határozza meg az életedet, hogy hány embernek adtad oda magad, hány férfival vagy nővel voltál bulikban, vagy máshol" - erről beszélt Tusványoson a Felház keresztény mozgalom egyik vezetője, Orbán Gáspár. A budapesti egyetemisták alapította mozgalom egyik alapítója Barátom, Jézus címmel tartott előadást, amelyben elmondta, ő 22 éves koráig leginkább csak a szabályok követésén keresztül élte meg a hitét.

Többek között az is elhangzott, hogy igyekezett tartani magát a házasság előtti szexet tiltó parancshoz, de eközben a barátaival azon versenyeztek a bulikban, hogy ki tud több lánnyal kavarni. Szerinte ez képmutatás volt. Azt mondta, azok a lányok, akiknek akkor ő udvarolt, és ő is, elértéktelenedtek.

"Éreztem, hogy valami kivált belőlem. Nem több vagyok, hanem kevesebb vagyok. Én odaadtam valakinek valamit, ami érték volt, anélkül, hogy azt az értéket megbecsültük volna" - mondta.

Orbán Gáspár egy fesztiválos példát hozott, hogy elmagyarázza Jézus jelenlétét. Azt mondta, Jézus ma azoknál az embereknél lenne, akik a "sötétség világában" vannak. "Jézus ma ott lenne bent az emberek között, ott lenne, ahol hánynak a részegek, házasságot törnek a házasságtörők, ahol drogot fogyasztanak" - idézte a magyar kormányfő fiát a 444.








EZT OLVASTA MÁR?

X