Magyar és román tűzoltókat is képeznek majd Bihar megyében


-A A+

A nagyváradi SARTISS Egyesület (Search and Rescue Team in Special Situuation) határon átívelő pályázata révén magyarországi és romániai hivatásos és önkéntes tűzoltókat képeznek majd a Bihar megyei Szentjánoson.

A részletekről az egyesület elnöke, Hadrian Borcea, Ciprian Barna projektmenedzser és Sorin Caba ezredes, a Körösvidéki Készenléti Felügyelőség vezetője tájékoztatott. A bihari készenlétisek a ROHU projekt stratégiai társult partnerei, Magyarországról pedig a Hajdú-Bhar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a partner.

A projekt keretében kibővítik a szentjánosi központot, ahol jelenleg mentéssel foglalkozóknak nyújtanak képzést (nyolc éve ezt szintén határon átnyúló projektből alapították meg), és bővül a képzések köre: eddig elsősegélynyújtást, életmentést tanítottak orvostanhallgatóknak, egészségügyben már dolgozóknak, stb., a jövőben pedig tűzoltók továbbképzésével is foglalkoznak majd.

Mint Caba ezredes elmondta, a magyar, román és angol nyelvű képzéseken nemcsak bihari és hajdú-bihari hivatásos tűzoltók vehetnek részt, a környező megyékből is várják majd a hivatásosakat, de önkéntes tűzoltóknak is tartanak majd oktatást.  A tervek szerint hetente nyolc tűzoltónak tartanak intenzív szakmai képzést.

 Ehhez kibővítik a központot, és különböző szimulátorokat is vásárolnak, például lesz olyan konténer, amelyben változtatható akadálypályán kell átmenniük a tűzoltónak, lesz, amelyikben a robbanást és annak hatásait szimulálják, és egyik konténerben a tűz terjedését is tanulmányozhatják.

A központ mellett szálláshelyet is kialakítanak, ott 23-an tartózkodhatnak majd folyamatosan. A magyar partner Hajdúszoboszlón egy volt laktanyaépületet alakít át oly módon, hogy abban elsősorban az épületekből, zárt terekből való mentést gyakorolhassák majd.

A projekt összértéke 1,2 millió euró, ebből a felsoroltak mellett a tervek szerint elkészítik a két szomszédos megye katasztrófa-megelőzési és kezelési tervét, magyar és angol, illetve román és angol nyelvtanfolyamot is szerveznek összesen 8 embernek, illetve közös eljárásokat dolgoznak ki egyes vészhelyzetek kezelésére.








EZT OLVASTA MÁR?

X