Felforgathatja a közlekedést egy új technológia


-A A+

Nagy áttörést értek el az energiaforrásként szolgáló hidrogén szállításában az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) kutatói.

Eddig valószínűtlennek tartották a hidrogén szállítását alacsony sűrűsége és gyúlékonysága miatt. Ausztrál szakemberek szakemberek egy páratlan membrántechnológiai használatával képesek voltak a hidrogént ammóniává, majd azt ismét hidrogénné alakítani, ami azt jelenti, hogy világszerte könnyen szállíthatóvá válik a környezetbarát, hidrogénhajtású gépkocsik üzemanyaga – jelentette be a CSIRO

"A kulcs az, hogy képesek vagyunk egyik helyről, az előállítás helyéről elszállítani a megújuló energiából előállított üzemanyagot, például Nyugat-Ausztráliából a világ bármely pontjára" – mondta David Harris az ABC televíziós társaságnak.

Ausztráliában még csak öt autó működik hidrogénnel, Ázsiában több ezer. A tavaly világszerte eladott mintegy 80 millió autóból mindössze 200 darab volt hidrogénnel hajtott – éppen az üzemanyaggal kapcsolatos nehézségek miatt. A CSIRO várakozásai szerint 2025-ben akár egymillió gépkocsi is működhet a technológiával, mivel csökkeni fognak az üzemanyag előállítási költségei.

Az ausztrál tudományos ügynökségnél már Japánból, Dél-Koreából és Európából is érdeklődtek a logisztikai technológia iránt. Matthew MacLoed, a Toyota szóvivője szerint például az áttörés nagy változást hozhat a közlekedésben. Azt mondta, a CSIRO új módszerével új piacokon nyílik meg az üzemanyagcella-technológia.

A hidrogén üzemanyagként történő hasznosítása már az 1970-es évektől foglalkoztatja az autóipart. A hidrogénüzemű autók azonban a tesztelések során nem mutatkoztak eléggé biztonságosnak és hatékonynak, hogy tömegesen gyártsák azokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X