Utolsó könyvében nagy kérdésekre ad válaszokat Stephen Hawking


-A A+

Stephen Hawking a halála után is oktat: utolsó írásai számos fontos témára világtanak rá.

A 20. század egyik legnagyobb elméjeként számon tartott elméleti fizikus kedden megjelenő, Brief Answers to the Big Questions (Rövid válaszok a nagy kérdésekre) című könyvből mazsolázott a Quartz.

Mesterséges intelligencia

Hawking kiemeli a fontosságát annak, hogy a jövőben erős szabályozást kapjon a mesterséges intelligencia, szerinte ugyanis olyan akaratot fejleszthet ki, amely a miénkkel ütközik. Ugyanakkor meg kell előzni az elkezdését is egy autonóm-fegyver-harcnak.

A fizikus úgy gondolta: egy szuperintelligens mesterséges intelligencia megjelenése vagy a legjobb, vagy a legrosszabb, ami történhet az emberiséggel: amennyiben ugyanis nem egyeznek a céljai a miénkkel, akkor bajban vagyunk.

Sivár jövő, génsebészet, szuperemberek

Hawking szerint a következő ezer évben nukleáris háború bénítja meg a Földet, a jó hír viszont az, hogy az emberiség addigra megtalálja a módját annak, hogy túlélje a katasztrófát. Igaz, a többi élőlény már nem ússza meg ezt - teszi hozzá.

A túlélők egyfajta szuperemberek lesznek, akik a génsebészet segítségével válnak azzá, folytatódik a fejtegetés. Hawking szerint nem is kell várni az evolúcióra, hogy intelligensebbé tegyen minket: amikor ugyanis megjelennek a szuperemberek, a "klasszikus" embereknek már nem lesz esélyük felvenni a kesztyűt, ez pedig politikai problémákhoz vezet. Így aztán ez az új emberi  faj önmagát tervezi meg.

Intelligens élet az űrben

Hawking tudomásul veszi, hogy számos magyarázat szolgál arra, hogy miért nem találtunk még intelligens életet a Földön kívül vagy miért nem látogattak meg még minket. Az ő éeginkább valószínűnek tartott forgatókönyve szerint mindössze az történt, hogy elkerülte a figyelmünket a földönkívüli intelligens élet jelenléte.

Van Isten?

Nincs - mondja Hawking, sokadszorra. "A kérdés az, hogy általunk meg nem értett okokból, isten döntésére jött létre az Univerzum, vagy a tudományos törvények határozták meg [ezt a folyamatot]? A másodikat fogadom el. Ha úgy  tetszik, nevezd »istennek« a tudományos törvényeket, de ez nem az a személyes isten volna, akivel találkoznál és akitől kérdezhetnél" – írja a könyvében.

A legnagyobb veszélyek a Földre nézve

Az elsődleges veszély szerinte egy aszteroidával való ütközés, mert nincs ellene védelmi rendszerünk. A rövid távú veszélyek között persze a klímaváltozást jelöli meg, az óceán hőmérsékletének emelkedése miatti jégsapkák olvadása hatalmas mennyiségű szén-dioxidot szabadít fel, szerinte pedig ebben az esetben a Vénusz bolygó hőmérsékletét produkálná a bolygónk: 250 Celsius-fokot.








EZT OLVASTA MÁR?

X