Egy éven át hazudozott a Facebook


-A A+

Trükközött a statisztikáival a Facebook, emiatt több száz újságírót rúghattak ki.

A Facebookról kiderült: több mint egy éven át hazudtak a videós tartalmaik és hirdetéseik megtekintési adatairól – legalábbis ezt állítják a felperesek. Ezt még 2015-ben észlelték, a közzétett dokumentum szerint pedig a közösségi oldal is foglalkozott a problémával 2016 júniusában.

A Facebook szerint tehát csupán hiba történt, bár az is igaz, hogy sokáig a hamis számokat közölték a hirdetőkkel. A cég végül felváltotta a hibás adatokat a valódiakkal, de trükkösen: nem a megtekintés átlagos hossza néven jelölték meg a számokat, hanem az átlagos megtekintési idő címszó alatt. 2016 augusztusában aztán jelezték néhány vállalatnak, hogy hiba történt, szeptemberben pedig hivatalosan is bejelentették, hogy javították a hibát.

A Facebook becslése szerint hatalmas hiba történt: 60-80 százalékkal magasabb adatokat közöltek a cégekkel, a felperesek által kiperelt dokumentum azonban 150 és 900 százalék közé teszi a számot.

Az azonban biztos, hogy két súlyos következménye volt: egyrészt a hamis számokkal hirdetőket csalogattak át a Facebookra, másrészt több száz újságíró veszítette el munkahelyét, miután médiacégek videós tartalmakra fektettek hangsúlyt. Számos nagy lapnál valóban történtek leépítések 2016-ban és 2017-ben: a Vice, Fox Sports, MTV News, Upworthy és más szerkesztőségekben.








EZT OLVASTA MÁR?

X