Egyre több elefánt születik agyar nélkül


-A A+

Egyre több nőstényelefánt születik agyar nélkül – állítja egy megjelenés előtt álló tanulmány egyik szerzője.

Joyce Poole szerint mindez leginkább az orvvadászat számlájára írható. A szerző az Elephant Voices állatvédő szervezet társalapítója, és a kutatás eredményeiről kérdezte a National Geographic portálja.

„Régen a nőstényelefántok 2-4 százaléka született agyar nélkül, ma azonban majdnem az egyharmaduk jön világra így”
– mondta Poole.

A kutatást a mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban végezték, ám a jelenséget Afrika más tájain is megfigyelték már. A dél-afrikai Addo elefántrezervátumban élő 200 nőstény 98 százaléka született agyar nélkül. Kenyában a Duke Egyetem 2015-ös kutatása a nőstények agyarának méretcsökkenését állapította meg.

“Egyelőre kicsiny elefántpopulációkban előforduló jelenséggel állunk szemben. Lehetséges, hogy az orvvadászat áll az agyar nélküli elefántok szelekciójának hátterében, ezzel a trükkel igyekeznek túlélni az embert, aki elsősorban az agyaráért üldözi az állatot. Az orvvadászat okozta szelekció feltevését azonban még igazolni kell, elképzelhető ugyanis, hogy az agyar eltűnése egyszerű genetikai eredetű jelenség, véletlen módosulás, ami kis populációkon belül a rendellenesség elterjedéséhez vezethetett” – magyarázta az ANSA olasz hírügynökség kérdésére Luigi Boitani, a Római Tudományegyetem zoológusa.








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok


EZT OLVASTA MÁR?

X