Van egy ország, amely kiberbiztonsági minisztere sosem használt számítógépet


-A A+

Soha nem használt még számítógépet – ismerte be Yoshitaka Sakurada japán kiberbiztonsági miniszter.

A technológiai fejlettségéről egyébként is ismert ország 68 éves minisztere a parlamentben alapvető kérdésekre kellett volna választ adjon, de képtelen volt rá. Mint mondta, függetlenül vezeti saját vállalkozását 25 éves korától, amikor pedig számítógéphasználatra lett volna szüksége, alkalmazottait, titkárait kérte meg. "Nem írok számítógépen" – tette hozzá a The New York Times beszámolója szerint.

A beismerésre azt követően került sor, hogy Sakuradát egy törvényhozó kérdezte arról: az atomerőműveknél használnak-e USB-meghajtókat. A miniszter azonban nem tudta, mi az az USB-meghajtó. Azt kérte, inkább egy szakértőt kérdezzenek erről, ha szükséges.

Sakurada korábban is gyanús volt, amikor a 2020-as tokiói olimpiára való készülődést részletezve – egy lap szavaival élve – "nyomasztó hiányát mutatta alapvető kérdések megértésében az eseményt illetően".








EZT OLVASTA MÁR?

X