Bemutatta földalatti tesztalagútját Elon Musk


-A A+

Elon Musk Los Angelesben mutatta be első földalatti tesztalagútját. Az alagutak célja a jövőben az lenne, hogy a nagyvárosok közlekedését a föld alá helyezzék.

Elon Musk cége, a The Boring Company egy mintegy két kilométer hosszú, egy autónál nem sokkal szélesebb csőjáratot nyitott meg. A tervek szerint az autók óránként 240 kilométeres sebességgel haladhatnak benne, de Musk szerint a hosszú távú cél az óránkénti 480 kilométeres sebesség elérése egy speciális módszerrel. Az autók és utasaik mintha egy csőpostában utaznának egyik városból a másikba – mondta Musk.

 


sajtónak szerdára virradó éjjel bemutatott tesztvezetésen egy fehér színű, átépített Tesla Model X egyelőre jóval lassabban, 80 kilométer per órás sebességgel haladt. Musk szerint ennek oka, hogy még megfelelően el kell simítani a talajt.

 

Elon Musk a hírhedten akadozó Los Angeles-i közlekedést akarja tehermentesíteni egy új hálózat segítségével. A Los Angelestől délre, Hawthorne-ban lévő csőalagutat a The Boring Company 10 millió dollárért építette. Musk májusban bejelentette, hogy az új technológiával tíz perc alatt elérhető lesz Los Angeles központjából a nemzetközi repülőtér.

A projekt támogatói szerint a Los Angelesből San Franciscóig tartó, jelenlegi 5-6 órás menetidőt fél órára lehet majd csökkenteni.

Címlapi illusztrációnk forrása: Boring








EZT OLVASTA MÁR?

X