Ismert online szállásközvetítőket vádolnak háborús haszonszerzéssel


-A A+

Az Airbnb, a Booking.com, az Expedia és a TripAdvisor online turisztikai cégek az izraeli telepek terjeszkedésének „mozgatórugói”, mivel üzleti tevékenységet folytatnak izraeliekkel Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben – közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerdán. Az AI emellett azzal vádolta az online cégeket, hogy hasznot húznak „háborús bűncselekményekből”.

A szervezet szerdán közzétett, Úti cél: Megszállás nevet viselő jelentése szerint az izraeli civileknek a megszállt palesztin területekre történő betelepítése nemzetközi humanitárius jogokat sért, és háborús bűncselekménynek minősül. Ennek ellenére, az említett cégek továbbra is folytatják működésüket ezeken a területeken és nyerészkednek a helyzeten.

Az Airbnb novemberben jelentette be, hogy körülbelül kétszáz olyan szállást töröl kínálatából, melyek izraeli telepeken találhatók. A cég arra hivatkozott, hogy a telepek az izraeliek és palesztinok vitájának egyik központi kérdését jelentik, és a nemzetközi közösség több tagja is hangsúlyozta: a vállalatoknak nem szabadna a térségben tevékenykedniük, mert meg vannak győződve arról, hogy nem szabad nyerészkedni ott, ahonnan embereket űztek el. Emiatt amerikai zsidók egy csoportja beperelte az Airbnb-t vallási alapú hátrányos megkülönböztetés vádjával. Az Airbnb a Simon Wiesenthal Központ (SWC) zsidó emberi jogi szervezetnek a 2018-as év legsúlyosabb antiszemita incidenseit rangsoroló listáján is helyet kapott.

Az Amnesty International szerdai jelentésében azért bírálta az Airbnb-t, mert nem terjesztette ki novemberi döntését Kelet-Jeruzsálemre.

A nemzetközi közösség legtöbb országa törvénytelennek tekinti a lakóövezetek építését az 1967-es háborúban elfoglalt területeken, de Izrael szerint ezeknek a területeknek a jövőbeli hovatartozását a 2014 óta szünetelő palesztin-izraeli béketárgyalásokon kell majd meghatározni.

Hozzávetőleg 600 ezer izraeli él mintegy 200 telepen Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2016-ban a telepépítési politika leállítását követelte Izraeltől.







EZT OLVASTA MÁR?

X