Utoljára próbál kapcsolatba lépni a NASA marsjáró robotjával


-A A+

Tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval az amerikai űrhajózási hivatal (NASA), mely kedden bejelentette, hogy kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítja a robotot.

Az utolsó tesztet helyi idő szerint kedd este végezték el, és az eredményről az űrhajózási hivatal szerdán sajtótájékoztatót tart.

A robot 2004-ben ért a vörös bolygóra, és értékes információkat küldött a Földre: például arról, hogy a távoli égitesten valaha víz volt, vagyis meglehettek az élet feltételei.

Tavaly júniusban a hatkerekű marsjáró erős, hosszan tartó porviharba került, és elnémult. A vihar ugyanis megakadályozta, hogy a robot napenergiával működő elemei feltöltődjenek, és az Opportunity a vihar elülte után sem küldött jeleket.

Szeptemberben a NASA azt közölte, hogy még 45 napig próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, de ha az nem sikerül, akkor a marsjárót valószínűleg javíthatatlan meghibásodás érte és küldetését lezártnak tekintik. Októberben azonban az űrkutatók megváltoztatták a véleményüket, és adtak még egy esélyt az általuk Oppynak becézett robotnak.

A párját, a Spiritet 2011-ben nyilvánították működésképtelennek, miután szintén egy porvihar miatt elnémult, és egy éven át hiába várták, hogy feléledjen.

Az első amerikai marsjáró egyik megalkotója egyébként a 2005-ben elhunyt Bejczy Antal amerikai-magyar mérnök és űrkutató volt. Ő fejlesztette ki a Pathfinder űrjárórobot távirányítási technikáját, majd a Sojourner marsjárót.








EZT OLVASTA MÁR?

X