Különleges eszközt helyezett el a Marson a NASA


-A A+

Újabb mérőműszerét helyezte a Mars felszínére az InSight amerikai űrszonda: a hővezetést mérő műszert a NASA kutatószondája kedd este helyezte karjával a vörös bolygó talajára – közölte szerdán a Német Űrközpont (DLR).

A kedden a Mars felszínére helyezett távirányítású műszer a következő hetekben az űrkutatás történelmében először öt méter mélyre fog fúrni a Mars talajában, amelynek hőmérsékletét és hővezető képességét vizsgálja. Az adatok a Földhöz hasonlatos égitest keletkezésének és fejlődésének jobb megértéséhez járulhatnak hozzá.

A német kutatók által készített műszer egy félautomata, elektromosan működtetett kalapácsütésszerű mechanizmust használ, miközben mérőszenzorokkal ellátott kábelt húz maga után a talajban. A DLR szerint az InSighttól 1,5 méteres távolságra helyezkedik el a Heat Flow and Physical Properties Probe (HP3), merőlegesen áll a sima talajon.

Tilman Spohn, a DLR bolygókutató intézetének munkatársa elmondta: remélik, hogy egyetlen nagyobb kő sem fog a HP3 útjába állni.

A HP3 előtt az InSight már decemberben kihelyezte SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) nevű szeizmométerét. Az űrszonda november 26-i landolása óta dolgoztak azon a kutatók, hogy elhelyezzék a Mars felszínén a két érzékeny műszert.

Eközben a RISE (Rotation and Interior Structure Experiment) nevű kísérlet, amelynek nincs önálló mérőműszere, az űrszonda rádióösszeköttetését használva már gyűjtötte az adatokat a Mars magjáról. A misszió ezen része a Mars pólustengelyének ingadozásait méri.

A SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) nevű, valamint a hővezetést mérő HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) nevű mérőműszerek beindításához először meg kellett bizonyosodni arról, hogy az űrszonda robotkarja rendben működik-e. A projekt mérnökei ezért tesztelték, hogy az utasításokat olyan pontosan hajtja-e végre, ahogy tervezték, a tudósok pedig elemezték az űrjármű körüli talajt, hogy megállapítsák, hova kerüljenek a mérőműszerek.

A SEIS a hónap elején a széltől és a nagy hőmérséklet-ingadozástól védő pajzsot kapott, amely megakadályozza, hogy a rendkívül érzékeny műszer ide-oda mozogjon a széllökésektől, és ezáltal "szennyezett" adatokat gyűjtsön. Míg a SEIS és a Rise a Mars felépítésének megismerését segíti, a HP3 hőenergia-mérései a bolygó fejlődéséről szolgáltatnak információt.








EZT OLVASTA MÁR?

X