A NASA nemcsak visszatérne a Holdra, de ott is maradna


-A A+

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával – közölte az amerikai űrkutatási hivatal igazgatója egy washingtoni sajtóbeszélgetésen.

Jim Bridenstine fontosnak nevezte, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjenek a Holdra, és ezúttal ha odarepülnek, ott is maradnak. „Nem fogunk zászlókat és lábnyomokat hátrahagyni, majd hazatérni, hogy aztán 50 évig vissza se menjünk” – mondta Bridenstine, kissé becsmérlően utalva a korábbi holdra szállásokra.

Szavai szerint „a világ összes többi országától eltérően” az Egyesült Államok tartós holdprogramot tervez, olyat, amelynek keretében rendszeresen jönnek-mennek az embert szállító űrhajók. Azóta, hogy az Apollo 17 misszióban 1972 decemberében Eugene Cernan asztronauta a Holdra lépett, nem járt amerikai űrhajós a Földet kísérő égitesten.

Az igazgató szerint 2028-ig tervezik a visszatérést a Holdra, ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küldenek oda, az eszköz megtervezésére már pályázatot is hirdettek a gombamód szaporodó magán űripari cégek számára. A cégeknek a terveket március 25-ig kell benyújtaniuk, az első zsűrizést májusra tervezik.

További lépésként 2026-ig egy kisebb űrállomást létesítenek a Hold pályáján, egyfajta pihenőhelyet, „feltételes megállót” az úton lévő űrhajósok számára, de a Nemzetközi Űrállomástól (ISS) eltérően ezen nem működne állandó személyzet. Ez a Gateway nevű űrállomás, emellett és az állandó holdbázis létrehozásában is számít a NASA más országok szakértelmére is.

A visszatérés felgyorsítását Donald Trump elnök is támogatja, aki a holdra szállások felújítása mellett direktívát írt alá 2017 decemberben egy emberi utazásra is tervezett Mars-misszió megvalósításáról is, lehetőleg a 2030-as években.








EZT OLVASTA MÁR?

X