Láthatók a japán űrszonda leszállásának nyomai a Ryugu kisbolygón


-A A+

Sötét folt formájában láthatók a Hajabusza-2 leszállásának nyomai a Ryugu kisbolygóról készült felvételén.

A Japán Űrügynökség (JAXA) felvétele az első vizuális bizonyítéka annak, hogy a pénteki leszállás a kisbolygón a terveknek megfelelően haladt. Az elszíneződést az űrszonda fúvócsövei által kirobbantott talajtörmelék vagy a felszínre kilőtt tantál sörét okozhatta – írja a BBC.

A landolás helyét egy hat méter átmérőjű körzetben jelölték ki az eredetileg tervezett mintegy száz méteres átmérőjű térség helyett, emiatt a vártnál jóval bonyolultabb volt a művelet. A mindössze néhány másodperces landolás során a Hajabusza-2 kiengedett egy csövet és 300 méter per másodperces sebességgel tantál sörétet lőtt ki a kisbolygó felszínére, hogy felverjen por- és kőzetszemcséket, amelyeket a mintagyűjtő csővel begyűjt és elküld a Földre.

A mintagyűjtést követően a szonda visszaemelkedett eredeti pozíciójára, az aszteroida felszínétől mintegy 20 kilométeres magasságra. A pénteki mintagyűjtés az első a Hajabusza-2 számára tervezett három ilyen landolás közül.

Folyamatosan küldik az adatokat

A japán űrkutatási hivatal októberben néhány hónappal elhalasztotta az űrszonda landolását, mert a kisbolygó felszíne a vártnál göröngyösebb, és nehéz volt megfelelő leszállóhelyet találni. A hosszú halasztás másik oka az volt, hogy novemberben és decemberben megszűnt a kapcsolat a Hajabusza-2-vel, mert a Nap túloldalán volt.

A 2014 decemberében útnak indított űrszonda szeptemberben és októberben már sikeresen az aszteroida fedélzetére bocsátott három kutatórobotot. A robotok azóta is folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba. Az űreszközök felvételeket készítenek az aszteroidáról és mérik a felszíni hőmérsékletet. A német-francia fejlesztésű Mascot az aszteroida felszínének ásványösszetételét és mágneses mezejét vizsgálja.

A misszió a tervek szerint 2019 decemberében lezárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

A szakemberek szerint a C-típusú Ryugu kisbolygó a Naprendszer kialakulásának hajnalán képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, így információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.







EZT OLVASTA MÁR?

X