Aktiválták egy 28 ezer éve fagyott mamut sejtjeit


-A A+

Kutatóknak sikerült egerek petesejtjébe ültetve aktiválni egy 28 ezer éve fagyott mamut sejtjeit, de aligha várható, hogy sikerül az ősi állatot újjáéleszteni.

A Japánban végzett kísérlet során egy nemzetközi kutatócsoport a szibériai örökfagyban 2011-ben talált, jó állapotban megmaradt mamut sejtmagjait ültették be nőstény egerek több tucatnyi petesejtjébe. Mijamoto Kei, a nyugat-japán Kindai Egyetem kutatója, a csapat tagja elmondta, hogy öt esetben beindultak a sejtosztódás kezdetére jellemző biológiai folyamatok. Egyik sem jutott azonban el a mamut létrehozásához szükséges osztódási stádiumba.

„Ez azt bizonyítja, hogy az eltelt évek ellenére lehetséges a sejtaktivitás. Eddig számos vizsgálat fosszilis DNS-re összpontosult, nem pedig annak kutatására, hogy képesek-e azok ma is működni” – mondta a kutató. A Scientific Report című folyóiratban közzétett kutatás eredményei alapján kevés az esélye annak, hogy a Jurassic Park című film cselekményéhez hasonlóan feltámasszanak régen kihalt fajtákat – figyelmeztetett a kutató. „Azt is tapasztaltuk, hogy a sejtek nagyon súlyos károsodást szenvedtek” – tette hozzá.

„Nem jutottunk el még a sejtosztódáshoz sem, elmondhatom tehát, hogy nagyon messze vagyunk a mamut reprodukálásától” – szögezte le Mijamoto Kei. A Kindai Egyetem más japán és orosz egyetemekkel együtt a mamut esetleges klónozását kutatja, és további módszereket tervez tanulmányozni az őslény feltámasztása érdekében. „Új technológiákra van szükségünk, más megközelítéseket akarunk kipróbálni” – mondta Mijamoto.








EZT OLVASTA MÁR?

X