Elérhető a a Messenger sötét változata – mutatjuk, hogyan


-A A+

Minden felhasználója számára elérhetővé tette a Facebook azt a funkciót, amivel sötétre válthatjuk a Messenger kinézetét – írja a HVG.

Március elején kiderült, a csevegőappba titkos kapcsolót rejtettek, amellyel a tavaly ősszel beharangozott sötét módot lehet beállítani. Ez akkor igazán trükkös módon volt csak elérhető: egy félhold emojit kellett elküldjünk, majd párszor erre rábökni, amíg előugrott a titkos kapcsoló. Később ezt a funkciót megszüntették, mától azonban már Android-, iPhone-, iPad-felhasználók számára is elérhető. Ha mégsem, érdemes frissíteni az applikációt. 

Nyissuk meg a Messengert, majd bökjünk rá a bal felső sarokban lévő profilképünkre. Ha az alkalmazás legfrissebb verzióját használjuk, a nevünk alatt megjelent a „Sötét mód” gomb, amelyet bekapcsolva sötétre válik a Messenger kinézete. Visszaállítani, ugyanígy a gombra pöccintéssel tudjuk.  

A sötét módon egyébként nemcsak a Facebook dolgozik/dolgozott: ezzel állt már elő a Microsoft a Windows 10 esetében, a Google a Chrome böngészővel, de ezt léptette életbe a YouTube, és ez várható majd az idén érkező Android Q-ban is.








EZT OLVASTA MÁR?

X