Új segélyhívó-rendszert helyeztek üzembe Romániában
Kibernetikai biztonsági incidensek bejelentésére és azonnali szakmai segélynyújtásra alkalmas segélyhívó-rendszert helyeztek üzembe csütörtökön az országban - tudatta a távközlési minisztérium.
A valamennyi romániai telefonszolgáltató hálózatából hívható 1911-es rövid számon magánszemélyek, cégek és közhivatalok egyaránt bejelenthetik, ha számítógépes rendszereik biztonságát veszélyeztető üzemzavart észlelnek. A segélyhívó szolgáltatást a Kiberbiztonsági Országos Központ (CERT-RO) működteti, azzal a céllal, hogy a hackertámadások áldozatait a call-centerben szolgálatot teljesítő szakemberek mielőbb "elsősegélyben" - szakszerű tanácsadásban - részesíthessék.
A szaktárca közleménye felidézte, hogy a kiberbűnözés évente 400 milliárd dollárra tehető kárt okoz szerte a világon, volumene pedig megötszöröződött 2013 óta. Az Európai Unióban működő cégek 80 százaléka szembesült tavaly legalább egy kibernetikai incidenssel - tették hozzá.
A kibernetikai segélyhívó üzembe helyezése elsősorban a magánszemélyeknek, kis- és középvállalkozásoknak kíván segítségére lenni a számítógépeiket célba vevő rosszindulatú programok kivédésében. A CERT-RO-nál - segélyhívó híján - tavaly mindössze 1200 incidenst jelentettek be.
- 33087 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33089 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33089 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33091 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33092 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33092 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni