A Facebook megvédi magát, Zuckerberg elutasítja tulajdonostársát


-A A+

A Facebook még csütörtökön reagált a társtulajdonos Chris Hughes írására, elutasítva az egykori alapító javaslatát a vállalat három részre darabolásáról, mert szerinte nem ez a megoldás.

Hughes írásában elmondja, hogy a legnagyobb közösségi hálózat vezetője jó ember, de felhívja a figyelmet a biztonság és az adatvédelemi kérdésekre: „Mark […] miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot” – jelent meg a The New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában a társalapító véleménycikke.

Ennek kapcsán Mark Zuckerberg pénteken Párizsba látogatott, hogy Emmanuel Macron, francia elnökkel megvitassák az internet-szabályozással kapcsolatos kérdéseket.

Erre többek között azért is volt szükség, mert tavaly a Facebook, mintegy 87 millió felhasználó adatait adta át a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából, valamint azért, mert az új-zélandi lövöldözésről készült felvételek még napokig elérhetőek voltak, miután az elkövető a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását, amiben ötvenen vesztették életüket.

A közelmúltban a Facebook egyébként is a bírálatok kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.

Annak érdekében, hogy az emberek bízhassanak az internetben, szükség van a megfelelő szabályozások megalkotására”. A Facebook elnök-vezérigazgatója szerint erről a kormányoknak kell gondoskodniuk, ahogy ezt a francia kormány „átgondoltan” és „gondosan” tette.

Egy nemrégiben közzétett jelentés szerint Franciaország egyebek mellett egy független államigazgatási hatóság létesítésére tett javaslatot. E szervezet feladata lenne, hogy gondoskodjon arról, hogy a közösségi hálózatok megfeleljenek az átláthatóság elvének. Ennek biztosítására az állami szektor és a közösségi oldalak szakértői együttműködésben dolgoznának.

Párizs Németországhoz hasonlóan azt tervezi, arra kötelezi a közösségi hálózatokat, hogy az illegálisnak számító tartalmakat 24 órán belül távolítsák el, ellenkező esetben pénzbüntetésre számíthatnak.

Nick Clegg, a Facebook szóvivője is reagált Hughes írására: „A technológiai cégek felelősségre vonhatóságát csak az internetre vonatkozó új szabályok gondos bevezetésével lehet elérni. Éppen erre intézett felhívást Mark Zuckerberg”. Abban viszont egyetértett, hogy a vállalatokat felelősségre kell vonni, és az olyan technikai cégóriások, mint a Facebook, nem kezelhetik az összes fontos társadalmi, politikai és etikai kérdést a világhálón. Azonban ő is hozzátette: „A Facebook szétdarabolása nem megoldás a problémára.”

Chris Hughes – Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egyik társalapítója – az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.








EZT OLVASTA MÁR?

X