Huawei készüléke van? Ezt érdemes tudnia


-A A+

A Google amerikai távközlési vállalat felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új verziókhoz – jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva helyi idő szerint vasárnap.

Az értesülés szerint a  Google ezentúl csak a nyílt forráskódú fejlesztéseit osztaná meg a céggel,  és a jogosultságok elvesztése a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a készülékekről elérhetetlenné válhat a Gmail, vagy a Play áruház alkalmazás. A korlátozás később kiterjedhet más szolgáltatásokra is.

Az amerikai cég arra hivatkozva döntött így, hogy Donald Trump elnök csütörtökön rendeletet írt alá az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről. A rendelet szövegezői megemlítik, hogy az Egyesült Államok külföldi ellenfelei kihasználják az amerikai távközlési technológia és szolgáltatások bizonyos fokú sérülékenységét, és ezzel összefüggésben különösen aggasztónak tartják a gazdasági és az ipari kémkedést is. A jogszabály nem nevezi néven, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a kínai Huawei óriásvállalatról, vagy a szintén kínai ZTE telekommunikációs cégről van szó.

A Google továbbra is biztosítja alkalmazás-letöltési és biztonsági szolgáltatásait az Android operációs rendszeren futó Huawei okostelefon készülékek számára – közölte hétfőn Twitter üzenetben a Google.

A felhasználók körében felmerült kétségek tisztázására kiadott Twitter üzenetében a Google leszögezi, hogy az amerikai kormányzati intézkedések maximális betartása mellett, a Google Play Android alkalmazásletöltési szolgáltatás, valamint a Google Play Protect biztonsági szolgáltatás továbbra is a Huawei készülékek rendelkezésére áll.








EZT OLVASTA MÁR?

X