A Roszkoszmosz 2030-ban tervez Holdra szállást


-A A+

Orosz űrhajósok a tervek szerint 2030-ban szállnak majd le a Holdra - erősítette meg Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási állami vállalat vezérigazgatója csütörtökön a moszkvai Lomonoszov Egyetemen.

Rogozin az orosz Hold-programot ismertetve azt mondta, hogy az emberes űrrepülések 2029-ben kezdődnek meg a Földet kísérő égitest körül és ugyanebben az évben holdjárós megfigyelés is indul. Az űrhajósok 2030-ban fognak leszállni, majd a továbbiakban létrehozzák egy holdbázis első modulját.

A Roszkoszmosz vezetője az év elején az RBK című gazdasági napilapnak azt mondta, hogy űrszondákat 2021-től kezdve küldenek majd a Holdhoz, amelynek talaját 2025-től a Luna-grunt elnevezésű szerkezettel fogják vizsgálni. Az interjú megjelenése után Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök azt mondta Rogozinnak, hogy „elég arról fecsegni, hogy hova repülünk majd 2030-ban" és felszólította a tisztségviselőt, hogy fordítson nagyobb figyelmet az orosz űrkutatás jelenét beárnyékoló gondokra.








EZT OLVASTA MÁR?

X