Új sorozatunkban az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) díjazott dolgozatai közül a legaktuálisabb kutatási témákat felvető, társadalmunkhoz legszorosabban kapcsolódó munkákat ismertetjük. A hatodik részben Gondos Emőkével, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kultúratudomány szakos hallgatójával beszélgettünk, aki kutatása során azt vizsgálta, a sokak által jól ismert Arsenie Boca ortodox szerzetespap kultusza és tanítása miként mutatkozik meg a székelyföldi magyar katolikusok életpályájában és vallásgyakorlásában.

Az IRES 2015-ös felmérése szerint a megkérdezett romániaiak 21 százaléka megfordult már legalább egyszer Arsenie Boca prislopi sírjánál. Gondos Emőke elmondta, erre az adatra felfigyelve kezdte el vizsgálatait és kiderítette, hogy a katolikus vallásukat egyébként aktívan gyakorló emberek is érdeklődéssel fordulnak az ortodox szerzetes felé, akinek tanításait és életvezetési stratégiáit jóhiszeműen ültetik be a mindennapjaikba.

Egy kérdés fogalmazódott meg a fiatal kutatóban: hogyan kaphatnak helyet a katolikus vallásgyakorlásban még Székelyföldön is az ortodox hagyományból származó elemek? A választ keresve hosszan tartó résztvevéses megfigyeléssel, mélyinterjúk során sikerült rájönnie, miként fér meg egymás mellett a két különálló felekezet, hogyan egészíti ki egyik a másikat, és milyen vonatkozásban helyettesíthetik egymást.

Az egyik interjúalany esetében a vasárnapi szentmisére járásban mutatkozott meg a gyakorlatok átformálása, ugyanis a család egységének megtartása érdekében a katolikus nő is ortodox férjével és gyermekeivel jár templomba, és csupán alkalomadtán látogat el katolikus szentmisére. Ugyanakkor a falra függesztett feszületeket is lecserélték az ortodox házszentelési szertartás keretében alkalmazott szentelt olajra, amivel a pópa a lakás összes falára felrajzol egy keresztet, így a hívők szerint az olajkereszt funkcionálisan betölti a fából vagy fémből készült feszületek szerepét.

Gondos Emőke kiemelte, a szigorú böjtre és szexuális önmegtartóztatásra vonatkozó tanítások, valamint a keresztvetés erejéről szóló tanítás is beépül a vizsgált személyek vallásgyakorlásába: ünnepnapokon és böjtben nem élnek nemi életet, az ételre mondott áldás pedig, hitük szerint, megszűnteti az élelem lehetséges káros hatásait. Látva ezeket, valamint az eltökéltséget, amellyel a tanításokat gyakorolják, a kutató arra a következtetésre jutott, hogy Arsenie Boca a meglévő hiányérzetekre ad választ az interjúalanyok életében, és színesíti, árnyalja a világképüket. Általa pontos útmutatásokhoz jutnak, amelyek követésével egy harmonikus családi életet élhetnek meg.

A jelenség interetnikus jellegéből fakadóan azt is fontosnak tartotta megvizsgálni, hogy az ortodox egyházzal, illetve ortodox személyekkel való kapcsolat milyen hatással van az alanyok nemzeti és nyelvi identitására. Megállapította, bár a gyakorlatok szintjén érzékelhető egy elmozdulás az ortodoxia és ezzel együtt a román kultúra felé, az erről való beszédmódban a katolikus és magyar identitás megtartásának erős szándéka mutatkozik meg.

A fiatal kutató arra is rávilágított, alapvetően – a nüansz kérdéseket leszámítva – nem mond ellent egymásnak a két vallás tanítása, így tartalmilag nem konfliktusos a kettő szinkronikus gyakorlása. Az viszont vitathatatlan, hogy a katolicizmusban szocializálódott hívek számára gyakran furcsának és idegennek tűnhet az ortodoxia. Erre jó bizonyíték, hogy a kettőt együtt gyakorlók általában párhuzamba állítják a katolikus és ortodox szenteket, szent helyeket, nagy személyiségeket és említett cselekedeteket.

„Egyik interjúalanyom például az ortodox szerzetessel kapcsolatban leírt radikális megnyilvánulásokat a katolikus szent, Pió atya hasonló, radikális megnyilvánulásaival állította párhuzamba, Prislopot pedig a Szent Ferenc nevéhez kötődő Assisihez hasonlónak találta. Másik interjúalanyom esetében a két felekezetből származó elemek nem is mindig különböztetődnek meg, ő például alkalmanként magyar katolikus vallásos eseményen is mond magában román ortodox imaszövegeket”.

Megtudtuk, az alanyok azért nem zárkóztak el az ortodoxiától, mert voltak ortodox hitet gyakorló ismerőseik, így nyitottságukat egyre fokozta az említett vallás szerzeteseinek misztikus alakja és tanításainak radikális volta: az idegenségből és a kulturális másságból fakadó kíváncsiság tette előítélet-mentessé a „kettős felekezetbe” tartozó híveket.

Az alapos vizsgálatok során Gondos Emőke rájött, pluralizálódott világunkban az embernek szüksége van arra, hogy konkrét életvezetési útmutatásokat kapjon, hogy egy kijelölt úton tudjon járni. Ugyanakkor arra is igénye lehet az egyénnek, hogy túllépjen azon a kulturális mintán, amibe belenevelődött, és egy egyéni, személyes vallásosságot alakítson ki.