Magyar orvosok sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket


-A A+

Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket – közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a végső szétválasztó műtétet – az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozást – a dakkai központi katonai kórházban (CMH) helyi idő szerint csütörtök hajnalban kezdték el a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével.

Az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek – tudatták. Kiemelték, amellett, hogy a két hároméves kislánynak megteremtették a jobb élet lehetőségét, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak, mert új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.

Az alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben 15 évnyi hazai és 7 évnyi missziós tevékenység után kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű „Operation Freedom"-nak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat első fázisában 2018-ban szintén Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóér-szakaszt. A második – plasztikai sebészeti – fázis, amelynek során beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert, Budapesten Pataki Gergely vezetésével történt meg. A műtétsorozat harmadik fázisa a végső szétválasztás volt Csókay András vezetésével – olvasható a közleményben.

   








EZT OLVASTA MÁR?

X