Kutatók szerint az extrém testedzés növeli a fogszuvasodás kockázatát


-A A+

Egy brit fogorvosi kutatás világított rá, hogy az extrém testedzés miatt mértéktelenül fogyasztott sportitalok, energiazselék és  energiaszeletek okozzák a sportolók gyakori fogszuvasodását. A British Dental Journal lapban megjelentetett tanulmány az italok és élelmek magas cukortartalmát okolja – számolt be a Qubit portál.

A kutatók 352 olimpikont és profi sportolót vizsgáltak: akkor is magas százalékban találtak közöttük fogproblémával küszködőket, ha azok rendszeresen, napi kétszer alaposan fogat mostak. Ebben a sportitalok és a fehérjeszeletek mellett az is közrejátszhat, hogy az intenzív testedzés elváltozásokat okoz a nyál összetételében, ami súlyosbítja a cukros kiegészítők okozta károkat.

A vizsgált sportolókról kiderült, jobban ügyelnek a fogaikra az átlagnál, mégis gyakrabban szenvednek fogszuvasodásban, mint mások. A kutatás során 18 és 36 év közötti focistákat, kerékpárosokat, hokisokat, úszókat, evező sportolókat és atlétákat is megvizsgáltak, valamint kérdőívet is kitöltettek velük, így arra is fény derült, hogy naponta hányszor mosnak fogat, dohányoznak-e vagy rágóznak vagy, hogy mikor jártak legutóbb fogorvosnál.

A legtöbbjük napi két fogmosás mellett az utóbbi hat hónapban meglátogatta a fogorvosát is, aminek a kutatók szerint alapesetben elegendőnek kellene lennie az egészséges fogakhoz. A sportolók 94 százaléka mos fogat legalább kétszer egy nap, 44 százalékuk pedig fogselymet is használ – ezek az arányok a brit átlagnépességnél 75 és 21 százalék.

Ehhez képest 49,1 százalékuknál kezeletlen fogszuvasodást találtak, nagy többségüknél pedig az ínygyulladás korai jeleit mutatták ki. A megkérdezett sportolók harmada szerint a nem megfelelő szájhigiéniájuk negatívan hatott az edzésükre és a teljesítményükre. Utóbbit a tanulmány szerzői azzal magyarázzák, hogy a szájban található baktériumok az ínyen keresztül bejuthatnak a véráramba, ami nemcsak a teljesítményt ronthatja, de komolyabb esetekben szív- és érrendszeri betegségeket, vagy akár rákot és demenciát is okozhat.

A kutatók azt javasolják, hogy azok a sportolók, akik sportitalokat, energiazseléket és energiaszeleteket fogyasztanak, először is csökkentsék ezek bevitelét, majd használjanak magas fluoridtartalmú szájvizet és fogselymet, valamint egy évben többször is járjanak fogorvoshoz.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X