Megbírságolták Rubint Réka cégét online posztjai miatt


-A A+

A magyar Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintos bírságot rótt ki Rubint Réka cégére, az Alakreform Kft.-re és 2 millió forintot a The Body Shop termékeket forgalmazó Avanzo-Trade Kft.-re, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul online média-megjelenéseikkel kapcsolatban korábban vállalt kötelezettségeiket – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. 

A GVH 2016 végén indított eljárást három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér kommunikációs tevékenységének vizsgálatára. Mindhárom eljárás kötelezettségvállalással zárult, amelynek célja az volt, hogy az érintett piac szereplői szankcionálás nélkül iránymutatást kapjanak a közösségi médiában történő reklámozással kapcsolatos versenyhatósági elvárásokról.

Egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően kell a fogyasztók tudomására hozni, ha egy posztot egy véleményvezér ellenszolgáltatásért tesz közzé. A reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője – jegyezték meg. 

A GVH utóvizsgálata megállapította, hogy nagyobb részt teljesültek Rubint Réka és a közreműködésével hirdető vállalkozások vállalásai. Azok az elvárás szerint módosították szerződéseiket, Rubint Réka pedig minden esetben alkalmazta a #reklam megjelölést közösségi oldalain. Az előírt tájékoztató posztokat az Alakreform Kft. még az előírtnál többször is közzétette a Facebookon, emellett kiemelte tartalmai fizetett jellegét az újonnan alkalmazott YouTube csatornán is. 

A hivatal azonban hiányosságként észlelte, hogy az Alakreform Kft. nem helyezte el megfelelően a #reklam megjelölést a posztokon belül, emellett mulasztást követett el a tájékoztató poszt közzétételében is az Instagramon, és ezt csak utólag, a vizsgálat kései szakaszában pótolta. 

Az Avanzo-Trade Kft. a megjelölt határidőig egyáltalán nem igazolta kötelezettségvállalása teljesítését a hatóságnak. A szerződésmódosításokat ugyan végrehajtotta, azonban az igazolás hiánya a GVH szerint nagy súlyú mulasztásnak tekintendő, hiszen alapjaiban áshatja alá a kötelezettségvállalás céljait. Emellett nem tett eleget azon vállalásának, hogy együttműködjön az Alakreform Kft.-vel a The Body Shop termékekkel kapcsolatos, helyreigazító jellegű tájékoztató poszt közzétételében. 

Kitértek arra is, hogy a vállalkozások módosított online megjelenésének módja nagyrészt iránymutató lehetett a piac különböző szegmenseiben, azonban a GVH álláspontja szerint a vállalások egyes elemei csak együttesen érhetik el a kívánt célt, a közérdek hatékony védelmét, így a versenyhatóság nem fogadta el az összességében hiányos teljesítést. A GVH #Megfeleles#Velemenyvezer útmutatója további orientációt nyújthat a piaci szereplőknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X